Legfrissebb idézetek

Akik nem hisznek az élet értelmében, olykor feltűnően értelmes életet élnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mintha az egész világ egy nagy mozi lenne. És mi mindannyian egy beteg elme szülte cselekmény szereplői.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ráeszmélt, hogy egész életében mások eszményeit követte, melyeket szavaikkal vagy írásaikkal ültettek el a lelkében, ahelyett, hogy a maga szíve vágyára hallgatott volna. Életpályáját mindig az irányította, hogy mit kellene tennie, nem pedig az, amit teljes szívéből szeretett volna megtenni. Mindig a jövőben élt, és a jelen állandóan kicsúszott a markából. Az eszményei? Arra a vágyára gondolt, hogy az élet ezernyi, semmitmondó tényéből bonyolult és gyönyörű mintát szőjön. De hiszen láthatta, hogy a legegyszerűbb rajz egyszersmind a legtökéletesebb is: amikor az ember születik, dolgozik, megházasodik, gyermekeket hív életre, és meghal! Meglehet, hogy aki megadja magát a boldogságnak, vereségbe nyugszik bele. De ez a vereség bizony sok győzelemmel fölér.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Szuperosztály éppúgy függ a saját sikereitől, akár a drogfüggő a kábítószertől, és hogy sokkal boldogtalanabb azoknál az embereknél, akik nem vágynak többre, csak egy házra, egy kertre, egy szaladgáló gyerekre, az asztalra tett ételre és télen egy begyújtott kandallóra. Ők tisztában vannak a korlátaikkal, tudják, hogy az élet rövid, és miért is akarnának ennél többet?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörű! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szívem mélyén veszélyesebb életmód után vágyódtam. Számoltam azzal, hogy vannak hegyes sziklák és áruló zátonyok - nem baj, csak változatosság legyen, változatosság és a Váratlannal járó izgalom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha túl sokat hibázol, végül magadra maradsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amíg van élet, addig van boldogság is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet tele van kellemetlen megrázkódtatásokkal, és ezek a sokkok mindig akkor érnek, amikor a legkevésbé számítunk rájuk, és amikor a szívünk kihagy egy pillanatra, a kérdés mindig az, hogy vajon túléljük-e.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van úgy, hogy egyetlen őrült tetten múlik az egész élet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rendeltetésünk nem magányos élet,
s örök komolyság és elmélkedés,
hanem barátság és társalkodás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Életének szőttese művészi munka lesz, és értékéből az sem von le semmit, hogy szépségét egyedül ő maga ismeri, és hogy halálával azonnal meg fog semmisülni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A belső élet is lehet éppolyan változatos, sokoldalú és élményekben, kalandokban gazdag, mint annak az élete, aki országokat hódít meg, és ismeretlen világokat fedez fel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberiség saját történeteit ismétli szüntelen, egyenletes mormolással. Ugyanazok a történetek szállnak anyáról leányra, apáról fiúra, ugyanazokat a történeteket meséljük a vonaton szemben ülő rokonszenves idegennek, a szomszédnak, az időről időre megszólított halottnak, ugyanazok a történetek keringenek a világ telefonvonalaiban sisteregve, egyenletes szüntelen zümmögéssé olvadva.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kívánok neked mindent, ami csak jó - kiváltképp az újrakezdés képességét. Tanulj a szomorúságból és a hibákból! Aztán indulj tovább! És mindenekelőtt kívánok neked bátorságot! Ez a bölcsője minden másnak!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Meglehet, túl sokat éltem a fejemben-szívemben, és jóval kevesebbet a külvilágban, mai felfogással mérve nem voltam eléggé racionális. De tudod, épp ez a titka: nyugodtan képzelegj, álmodozz!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valakinek meg kell halnia, hogy a többiek megbecsüljék az életet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életet csak úgy, egyfajta bölcsességgel érdemes végigcsinálni, mintha kívülállóként nézné az ember.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet értékelhető hosszúságát a boldog pillanatokból összeadható időtartam nagysága határozza meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még. A részletek lehetnek változatosak és eltérőek, de az alapélmény - minden emberi élet közös alapélménye - negyven év alatt csakugyan megtörténik minden emberrel. Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó. Többet nem tudott Caesar sem, Antonius sem, Marcus Aurelius sem, többet nem fog tudni az ember az időben önmagáról és a világról soha. Minden más csak ismétlődés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amit játszunk, az maga az élet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet nem más, mint utazás a halál felé.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet elsősorban arra való, hogy az ember élje, nem pedig, hogy firkáljon róla. Az a célom, hogy kikutassam azt a sokféle lehetőséget, amit az élet nyújt, és minden pillanatból kisajtoljam azt az érzést, amelyet kínál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életet úgy kell tekinteni, mint valami kalandot. Az embernek égnie kell, kemény, tiszta lánggal, mint a gyémántnak. Kockázatokat kell vállalni, veszélyek közt élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínű fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerűtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserű kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élményeket akarok! Unom már az örökös készülődést az életre: egyszer már élni akarom az életemet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha semmi sincs rendjén, úgy hiszem - mondta. - Cudar világ. Néha egyszerűen csak azt teszi az ember, amit tehet, és igyekszik kibírni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden emberben két oldala van az életnek: a személyes élet, amely annál szabadabb, minél elvontabb az érdeklődési köre; és az elementáris, a társas élet, amelyben az ember elkerülhetetlenül teljesíti az elébe szabott törvényeket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet piszkos, csak a semmi tiszta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet olyan, mint az autóvezetés. Csak addig látsz, ameddig a fényszórók világítanak, de mégis megteszed az egész utat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Anyánk nem a kínra
Szült minket juss szerint.
Boldognak élni - csak erre
Jöttünk esküdni mind.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás