Legfrissebb idézetek
„ Állítólag életem legszebb napjait éltem. (...) Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, még önmagamat sem. ”
„ Élet: folyamatosan felfedezni egy új világot magadban, folyamatosan tágítani önmagad határait, és rájönni, mit vagy képes elérni azáltal, hogy új dolgokat tanulsz meg és sajátítasz el. Az élet az, ahol lehetőséget kapsz valóra váltani az álmaid. ”
„ Amikor az ember visszatekint az életére, emlékeinek nagy részét megszépíti az eltelt idő, s mondandójának mélységét erősen meghatározza, hogy hová jutott. A hegytetőről nézett út hirtelen megszépül, a fárasztó felkapaszkodást már egyáltalán nem érezzük akkora tehernek, mint útközben. ”
„ Korunk fizikusai fölfedezték azt, amit a kínai metafizika ősidők óta tanít, hogy más nincs, csak dráma! Szüntelen küzdelemben születő állandó változás. ”
„ Az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg. Az ember kevesebbet foglalkozik azokkal, akik nem szeretik, és többet azokkal, akik szeretik. Nem néz tévét, nem olvas újságot, viszont egyre több olyan könyvet olvas, melyben a szerzőnek van valami mondanivalója. Kevesebbet törődik a presztízzsel és a látszatokkal, és igyekszik értelmes tevékenységgel kitölteni minden idejét. Igen, mondja Noll, csak a halál biztos tudata adhat értelmet az életnek. ”
„
Valamikor azt hallottam, ha egy könyvet a feje alá tesz az ember, reggelre kívülről tudja. (...)
Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt. Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni, hogy meg van oldva. Hogy minden világos: miért történt és hogyan tovább?
”
„ Rendszerint sok ösvény húzódik a jelen és a jövő között: választások és következmények tucatjai. De néha csak kevés, olykor mindössze két út van. ”
„ A szívünkben mindannyian tovább cipeljük mindazt, aminek részesei voltunk valaha is: a káoszt, a sikereket, a rothadást. ”
„
Ebben csak egy a keserű:
a lét rövid, hosszú a mű.
”
„ Minden élő úgy jön a világra, hogy nem akarta. Az állat is, az ember is. De az ember abban különbözik az állattól, hogy gondolkodhat, és gondolatainak megfelelően cselekedhet. Megszüntetheti azt az állapotot, amelybe akarata ellenére kényszerült. Megszüntetheti az életét. ”
„ Csak akkor értékeled az életet, ha testközelbe kerülsz a halállal. ”
„ Az élet egy nagy katyvasz. Bárcsak minden darab a helyére kerülne, minden szó kedves volna, minden baleset boldogan végződne! De nem így van. Az élet katyvasz. Az emberek úgy általában rohadékok. ”
„ Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. ”
„ Azok, akik nem hagytak maguk mögött káprázatos eredményeket, csak kis jótettek sorát, már nem éltek hiába. ”
„ Aki öngyilkos lesz, túlbecsülte az életet. Reménytelenül szerelmes belé, nem bírja látni, elfut tőle. ”
„ Kívánom neked a csend szépségét, a napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét, a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét, a levegő édességét és a szeretetet, mely ott található minden dolgok gyökerében. Az élet csodáját kívánom neked. ”
„ Akik vereségnek érzik az újulást, azok felett az elmúlás győz, amely ellen felesleges hadakozni. ”
„ Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: először hinnie kell, hogy van az életének értelme. Másodszor meg kell találnia, hogy mi az. ”
„ A küzdelmes, ám mégis békés élet három pilléren nyugszik: egyszerűség, türelem, együttérzés. ”
„ Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el. ”
„ Nem az a fontos, hogyan hal meg az ember, hanem az, hogy hogyan él. ”
„ Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait? ”
„ Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned. ”
„ Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön. ”
„ Csak nézem, hogy van ez az élet összetéve. A testedben átszabnak bármit, a tüdődet lecserélik, a szíved átültetik, zsigereidet bevarrják, férfiból nő leszel. A lélek viszont átoperálhatatlan. ”
„ A halál a leghosszabb folyamat, hiszen születésünkkor már méltóságteljesen lép fel az élet oldalán, s amikor elnyeri jutalmát az élettől, csendben visszavonul. ”
„ Az öregség a tévedések korszaka, az ifjúság a csalódásoké. ”
„ Az életem folytonos hullámvasút... a kitörő örömöt azonnal emésztő csalódás követi, közben akad egy-egy olyan szakasz, amikor nem történik semmi, csak ülök, és nézem a tájat. ”
„ Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta. ”
„ Az élet csakugyan meccs, fiam. Olyan mérkőzés, amit az ember a szabályoknak megfelelően játszik. ”
„ Seneca egyszer azt mondta, hogy az élet olyan, mint egy színjáték. Nem az a fontos, milyen hosszú, hanem hogy jól játsszuk-e végig. ”
„ Minden dalnak van egy vége, egy utolsó hangjegye, minden dal véget ér. Butaság lenne emiatt nem élvezni egy dalt. Egyszer minden dal véget ér, de ettől még élvezheted a zenét. ”
„ Néha nagyon nyomasztó az élet. Szorít, mint egy satu. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza. Mint amikor a legjobb haverod vagy barátod magadra hagy. Mint amikor meghúzol egy ravaszt, vagy felgyújtasz valamit, és nem tudod visszacsinálni. (...) A sportban így hangzik a szabály: pörgesd fel magad! Az életben pedig: állj ellen a nyomásnak, menj tovább! ”
„
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térden állva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
”
„ Ha te voltál már valaha igazán legyőzve, akkor tudod, hogy mire gondolok. Amikor téged igazán megvertek, rájössz, hogy te csak egy bőr boríték vagy, egy könnyen átszúrható boríték, ami sok folyékony és néhány szilárd szerkezetet tart össze, melyek ettől a bánásmódtól egyszerűen összezúzódnak és betörnek. ”