Legfrissebb idézetek
„ Ha egy sejt mindazokat a tulajdonságokat elveti, melyek egy bizonyos testszövet, például a felhám, a bélhám vagy a tejmirigyek részévé tehetnék, akkor szükségszerűen törzs- vagy egyedfejlődése korábbi szakaszának megfelelő állapotba esik vissza, ami azt jelenti, hogy egysejtűként vagy embrionális sejtként kezd el viselkedni, és nekilát az osztódásnak, tekintet nélkül a test egészére. Minél nagyobb fokú a visszaesés, annál inkább különbözik az újonnan képződő szövet a normálistól, és annál inkább rosszindulatú a daganat. (...) Amikor a környező szövetek maguk közé tartozónak tekintik, és elkezdik táplálni, csak akkor kezdődik a daganat halálos, áttételes növekedése. Ezt az analógiát továbbvezetve, az ember, akinek társadalmi magatartásnormái megrekednek az infantilizmus állapotában, szükségszerűen a társadalom parazitája lesz. ”
„ A civilizált emberiség saját maga által okozott gondjainak egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiesség követelményei ellentétben állnak az emberiség érdekeivel. ”
„ Akinek nincs sem magasztalója, sem ármánykodó támogatója; aki nem tartozik semmiféle testülethez, hanem egyedül van és érdemein kívül nincs más ajánló levele, annak de keservesen kell kínlódnia, hogy utat törjön magának az ismeretlenségből és eljusson egy kegyben levő, önhitt tökfilkó színvonalára! ”
„ Összebarátkoztam egy férfival, aki költő és egyetemen tanít. Szerinte a világ nem más, mint egy jó szagú trágyadomb, és nyakig vagyunk benne. Gyönyörű, ugye? ”
„
- Ki mondta neked, hogy tudsz gondolkodni?
- Mindenki tud gondolkodni, őrmester.
- Ez baromság. Ha mindenki tudna gondolkodni, akkor a világ nem nézne ki ilyen szarul, mint ahogy kinéz.
”
„
Kézen fogva álltok be a sorba,
mosolyogva figyelitek, ahogyan pusztul és ég ez a Föld,
gyermekek sírnak a sarkon. Elhagyott életek,
haldokló emberek kiáltására ébredek minden éjjel.
Gyertyáktól világító autóutak, vonat alatt eltűnt lelkek,
mélybe zuhant testek kiáltására ébredek minden éjjel.
Összenyom a tér, fertőzött ez a világ.
Hova veszett szemetek csillogása?
Nézzünk egymásra, magunkba, emberek!
”
„ Bolond lett a bölcsből, most a hazug az igaz, tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt. ”
„
S így lettünk megint hívőkké egy kis vargabetű után.
Kezdetben volt: hiszek, tehát vagyok.
Aztán, kis időre: gondolkodom, tehát vagyok.
S most, véglegesen: hitelem van, tehát vagyok.
Vagy egyszerűbben: pénzem van, tehát vagyok.
”
„ Sokkal szerencsésebbnek képzelek el egy olyan országot, amelynek népe nem ismeri tulajdon királyát, mint egy olyat, amelynek királya nem ismeri tulajdon népét. ”
„ A tizenkilencedik század lángelméiről sorra kimutatta az elemző lélektan, hogy őrültek voltak. És nem akadt, aki így tette volna fel a kérdést: Micsoda gyalázatos, embertelen század lehetett, aminek lángelméi sorra megőrültek? ”
„ Ma már úgy vagyok vele, hogy nem látok túl nagy különbséget a kávéházi apostol világmegváltó eszméi s egy új kormányprogram között. ”
„ Bűntudatom van, hogy egyáltalán az emberi fajhoz tartozom. ”
„ Az egész világ egy nagy zavar, és te azt hiszed, hogy nem az. Senki nem tudja, hol vagyunk, mivel az igazság az, hogy nem vagyunk sehol. ”
„
A szegények és a középosztály zöme úgy véli, "ha sok pénzem van, azt tehetem, amit akarok és sikeres leszek."
A gazdagok tudják: "ha sikeres leszek, azt tehetem, amit tennem kell ahhoz, hogy enyém legyen, amit akarok, beleértve a sok pénzt."
”
„ Amikor a rossz emberek összeállnak, a jóknak társulniuk kell, különben egyenként elbuknak, cseppet sem sajnált áldozatként egy hitvány küzdelemben. ”
„ A bölcselkedésben sokaknak gátul szolgált már a gazdagság, míg a szegénység szabad és ment a gondtól... Miért vonakodnál hát a szegénységet lakótársadul elfogadni, amikor az okos gazdag is csak ennek szokásait utánozza? Sok ember nyomorúságának nem vetett véget az, hogy gazdagságot szerzett, hanem azt csak másfajtájúra változtatta át. ”
„ Cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak és az Úr-Isten erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot! ”
„ A mi korunkban a zene mindinkább arra törekszik, hogy szentimentális, vagy tragikus történeteknek kísérőjelensége legyen, s ilyenformán hovatovább egy vásári bódé kikiáltójának gyanús szerepét tölti be, aki a bódéban tulajdonképpen megbúvó sötét Semminek igyekszik hangos reklámot csinálni. ”
„ A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is... és ha nem szólhat a puska, akkor is! ”
„ Amíg az ember el nem veszti embertársai becsülését, nem is képzeli, milyen teher volt a nyakán. ”
„ Az egész világ, szinte csak és kizárólag az anyagi önmegvalósításra épül, erről szól a kapitalizmus. Azt nevelik az új generációba, hogy az vagy, amit elérsz, annyi vagy, amennyi a pénzed, annyi vagy, amekkora a státuszod. ”
„ A világ békéjét nem lehet üres gyomorra és emberi nyomorúságra építeni. ”
„ Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié. ”
„ Mindenütt csak az emberi igen és nem üldöz. ”
„ Az igazságból elveszett az "i"! ”
„ A tévében haknizó celebeszek szokták csivitelni, hogy nem szeretnének "hagyományos" módon élni, nem szeretik a "hagyományos" dolgokat. Pedig a hagyomány nem más, mint több évezrednyi, sűrített tudás arról, mi az emberi, mi az üdvözítő. ”
„ Az információ a társadalom gittje. ”
„ Mialatt osztályozni próbáltam a fajotokat, rájöttem, hogy ti nem is vagytok emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti, emberek, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség. ”
„ Ugyanaz a tudós, aki kisgyermekének kezéből kikapja a gyufát - mert szereti és félti -, az emberiségnek - amelyet nem szeret és nem félt - odaadja a hidrogénbombát s a géntechnológiát. ”
„ Miért ismételjük meg elődeink hibáit, amikor annyi új hibát kell még ejtenünk? ”
„ Rohadt ez a világ. Az értelmiség nem engedi meg magának, hogy jókedve legyen. A másik réteg nem engedi meg magának, hogy rosszkedve legyen. És egyik sem engedheti meg magának, hogy egy percre is kijózanodjék. ”
„ Az idők kezdetén kicsi volt az igazságtalanság. De minden újabb kis igazságtalanság hozzáadódott, bár önmagában egyiknek sem tulajdonítottak jelentőséget. És nézzétek, hova jutottunk. ”
„ Az országoknak megvan a maguk válsága, mint a hegyeknek megvan a maguk tele. Egy túl hangosan mondott szó néha lavinát okoz. ”
„ Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll. Az egyik ösvény a kétségbeeséshez és a végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk. ”
„ Igazából az úgynevezett civilizáció frusztrál a legjobban, hogy egyáltalán nem vagyunk civilizáltak, állandóan szétzúzunk, gyilkoljuk egymást, és elpusztítunk mindent magunk körül. A civilizáció szerintem csupán törékeny illúzió. ”