Legfrissebb idézetek
„ Olyan ember vagyok, aki végigcsinálja, amit egyszer elkezdett. ”
„ Vajon képes az ember igazán megváltozni? Vagy vannak az életünknek, személyiségünknek olyan korlátai, amelyek semmilyen körülmény hatására nem változnak? ”
„ Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?" ”
„ Tudod, nem azok a dolgok a fontosak, amelyek úgymond érdekelnek, hanem azok, amelyek nem hagynak békét neked. Nem tudsz tőlük megszabadulni, folyton ott loholnak a nyomodban. Mint egy arc, amelyet akkor is látsz, ha nem akarod. ”
„ Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. ”
„ A legnagyobb teljesítmény, amire képesek lehetünk, hogy megértjük a cselekedeteinket, és megbocsátunk annak a gyereknek, aki valaha mi magunk voltunk. ”
„ Egy totalitárius rezsim polgárai akkor tudnak meg a legtöbbet magukról, ha azokhoz fordulnak, akiknek munkája az országuk elleni kémkedés. ”
„ Mindannyian katedrálisok vagyunk, ez kétségtelen. De mi van az én tágas, belső teremben? Esther, a Zahir. Mindent kitölt. Ő életem egyetlen értelme, (...) és megértem, miért szálltam szembe a hóval, a dugóval, a jeges országúttal: hogy eszembe jusson, hogy mindennap újjá kell építenem magam, és hogy - életemben először - elfogadjam, hogy van egy lény, akit önmagamnál is jobban szeretek. ”
„ Az emberben működik egy természetes védekező mechanizmus, ami a kellő pillanatban megóvja attól, hogy átlépje azt a bizonyos határt. ”
„ Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk. ”
„ Nem azok vagyunk, akiknek az emberek látni szeretnének. Azok vagyunk, akik lenni akarunk. Mindig könnyű másokat hibáztatni. Egész életedben hibáztathatod a világot, de a sikereid és a kudarcaid a te felelősséged. ”
„ Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem. ”
„ Mindig hittem abban, hogy meg kell ragadni a pillanatot. Hogy el kell venni azt, amit az ember akar, mindjárt, amikor akarja. ”
„
Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.
”
„
Felégettem magam mögött minden hidat és örülök,
hogy a hidak felégtek.
Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok
és kevesebbet értek.
”
„ Megváltoztam. Elmentem három... négy évre. És most, hogy visszajöttem, másmilyen vagyok, mint mikor elmentem. És mindenütt ez a tragédia. Aki más emberként jött haza, annak ismét be kell illeszkednie. Ha az ember elmegy, és másként él, közben óhatatlanul ő maga is megváltozik! ”
„ Élvezem, hogy gonosz vagyok. Igen. (...) Határtalanul élvezem. Sok mindent láttam az életben, Ruth. Szinte mindent kipróbáltam már. Voltam színész, boltos, pincér, segédmunkás, hordár és cirkuszi kellékes! Szolgáltam matrózként egy teherhajón. Részt vettem az elnökválasztási kampányban egy dél-amerikai köztársaságban. Ültem börtönben! Csak két dolgot nem csináltam még: nem robotoltam becsületesen egyetlen napig sem, és még soha nem fedeztem magam a költségeimet. ”
„
Nem leszel több, ha csak beszélsz
Olyan légy, mint a szívverés
Ritmusa nem sok, nem kevés
Ismerd hibáidat, bánd a bűnt
Ne kívánd, ami messze tűnt
Vedd észre végre, hogy ki vagy,
S ahhoz örökre hű maradj.
”
„ Talán valóban pokolra kell mennie az embernek, hogy megismerje önmagát; talán alaposan megtépázza az élet, mielőtt rájön, mit is akar valójában. ”
„ Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem. ”
„ A legtöbb okos embernek tudomása van saját okosságáról, és kevesen olyan bolondok, hogy ezt a tényt önmaguk vagy mások előtt palástolják, bár annak hivalkodó megnyilvánulását önhittségnek nevezzük. ”
„ Mindig tudunk annyit önmagunkról, hogy megmagyarázzuk, miért nem lehet változtatni az életünkön. ”
„ Az ember semmitől sem fél jobban, mint az átláthatóságtól. ”
„ Mindnyájunknak megvan az önmagunkról alkotott képünk... amilyennek látni szeretnénk magunkat. ”
„
Naponkint elbukom magammal küzdve,
gyönge vagyok s hatalmas:
legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bűntudat
szívemben hideg kardvas.
Pálcát török magam fölött és szánom,
felmentem magam hányszor.
”
„ Te megmagyaráztál engem önmagamnak. (...) Éreztem mindazt, amit te mondtál, de valahogy féltem tőle és nem mertem kimondani. ”
„ Ha az ember magáról ír, akkor az olyannak hathat a számára, mint amikor egy fadarabot döfünk egy kristálytiszta folyóba, és felkavarjuk a mocsokkal teli alját. ”
„ Én a saját szívem vámpírja vagyok. ”
„ Nehéz szembenézni a nagy büdös igazsággal magadról. Maximum annyit tehetsz, hogy ezután másképp cselekszel. Sajnos úgy nehéz másképp cselekedni, ha felégettél minden hidat magad mögött. ”
„ Akármilyen spontán embernek gondolta magát, valójában sokkal kiszámíthatóbb, mintsem hajlandó lenne beismerni. ”
„ Nyilvánvaló, hogy a szereplésünkkel lezajlott történetekről szóló vallomásaink akkor is hamisak, ha kegyetlenül törekszünk az őszinteségre. Hamis a kép önmagunkról... Mert önmagunkkal szemben nem lehetünk tárgyilagos fölényben... Mentegetjük magunkat elnézően és ostorozzuk magunkat bűnhődésre vágyva, de nem tudjuk önmagunkat igazán, szívből és rosszindulat nélkül kinevetni. ”
„ Amikor elérek egy szintet, és azt hiszem, na jó, akkor most már vagyok valahol, megpihenhetek, akkor az élet mindig szembesít az újabb és újabb feladatokkal, tanulnivalókkal, hol finoman jelezve, hol durván az orrom alá nyomva. A belső feltárásnak, az önmegismerésnek sosincs vége, mert mindig újabb és újabb rétegeket hámozok le, és mindig új, addig ismeretlen részemet találom alatta. ”
„ Harmóniában élek önmagammal. Néha szerelmesen elcívódom velem. A kudarcaimért leginkább magamat hibáztatom. ”
„ Minden egyes ember egyszerre lehet minden a föld kerekén, csak merje felismerni és bevallani. Bárcsak azt mondhatná minden egyes ember: "Én az egyik pillanatban bátor vagyok, de a másikban gyáva. Részben tartózkodó vagyok, és mégis gyerekesen barátságos. Fütyülök a vallásra, és hiszek is benne, aszerint, hogy a nap folyamán milyen félelmek és remények támadnak bennem. Én minden vagyok. És mindegyikünk olyan, mint én vagyok... Az egész mindenség, az emberiség..." ”
„ Nem volt meg a beletörődéshez való hajlam és erő. Igen, erő is kell hozzá, holott a beletörődés kapitulációnak tűnik. Minden nyugalmi állapot megteremtéséhez erő kell. Mindenről lemondani és uralkodni magunkon majdnem olyan nehéz, mint mindent megszerezni és mindenki fölött uralkodni. ”