„ Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk. ”
„ Ha szeretsz valakit, azt soha nem hagyod abba. Akkor sem, ha mások őrültnek tartanak miatta. Nem állsz le. Főleg akkor nem. ”
„ Nem bizonyított tény, de aki hallgat a szívére, azt tudja, mit érez. Büszkeséget, mert valamit helyesen tett, örömet, hogy megmentett egy életet, vagy kétséget, hogy neki volt-e. Keserű emlékeket arról, aki darabokra törte a szívét, végtelen ürességet, mert soha nem szeretett igazán, mérhetetlen dühöt, mert nem tudja, összetört szíve meggyógyul-e valaha. Mégis, ha az ember hisz benne, össze tudja ragasztani a darabkáit, de soha nem lehet tudni, mikor lesz újra hely az ember szívében, és hogy ki foglalja majd el. ”
„ Úgy kell bánni a szerelemmel, mint egy törékeny kismadárral, aki odarepül hozzád, beül a tenyeredbe. Nem zárhatod össze az öklödet, mert azzal szétlapítanád, megölnéd a túl szoros fogással. A szeretetnek bizalomra van szüksége. Szabadon kell engedned a madarat, hogy szárnyaljon, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd. Ha visszajön, amíg a kezed nyitva van, mindig a tied lesz. ”
„ Nélküle meghal a gyermek. Lelki nyomorék lesz a felnőtt. Nagy, de rendkívül ingatag a hatalma. Hol a legjobbat, hol a legrosszabbat csalja elő belőlünk. Egyszóval nincs nála rejtélyesebb jelenség a világon. Hogy mi ez? Természetesen a szeretet. ”
„ Nincs az az ember, aki egy másik embert olyannak szeretne, amilyen. Változtatni akarunk rajta, mert mindig csak látomásokat szeretünk. Ami valóságos, arra nem vágyódhatunk, éppen azért, mert valóságos. ”
„ Az a fontos, hogy az ember szerethessen, s nem az, hogy őt szeressék. Az ember nem túl hálás azok iránt, akik szeretik. ”
„ Van az ölelés... Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van, létezik, lélegzik, él. Az ölelés, aki szeret téged, érez téged, benned van. Az ölelés, aki magát adja neked ölelésében. Létezik ilyen ölelés. ”
„ Pimaszul ifjan az ember önnönmagát szereti a legjobban, későbben viszont magát az életet. ”
„ Azért ne tagadj, azért ne gyűlölj semmit, mert az őszinteség és a szeretet helyrepofozhatja a torzulásokat. Nem a korlátlanság a baj, hanem, hogy nem tudjuk megélni: az elme csak szilánkokat, mozaikokat ragad meg az élet egységéből. Ezért lesz a teljességből zavar, a csodás rózsából csak összetört jégvirág. ”
„ Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene! ”
„ Nincs rosszabb annál, mint amikor az embernek rá kell jönnie, hogy hiába szeretne valamit nagyon, nincs hozzá tehetsége. ”
„ Akik megszokták, hogy megérzésükre hallgatva ítélnek, nem értenek semmit a következtetést igénylő dolgokhoz, mert egy csapásra szeretnének mélyükre hatolni, ahhoz azonban nincsenek hozzászokva, hogy megkeressék a törvényeket. Azok viszont, akik törvényekből kiindulva okoskodnak, ahhoz nem értenek, ami a megérzés körébe tartozik, mert ilyenkor is törvényeket keresnek, és képtelenek egyetlen pillantással mindent átfogni. ”
„ Szeretni annyit tesz, mint ráébredni arra, hogy két lélek egymásért teremtődött; ennélfogva annak, amelyik észreveszi, hogy a másik mit sem érez iránta, nem marad más, csak a halál. ”
„ A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik). ”
„ Az egyetlen dolog, ami rosszabb, mint egy fiú, aki gyűlöl. Egy fiú, aki szeret. ”
„ Az emberek valamilyen érthetetlen oknál fogva szeretik, ha olvasmányaikban műkedvelő badarságokat mesélnek arról, amit ők személyes tapasztalataik alapján jól ismernek. ”
„ Van valami, amit te se tudsz, hogy feloldódok abban, akit szeretek, mint egy áteresztő membrán. Ha szeretlek, mindenem a tiéd: a pénzem, az időm, a testem, a kutyám. (...) Olyan elképesztő tulajdonságaidat is bálványozom, amiket sosem szerettél magadban. Teljességgel átadom magam neked, amíg teljesen ki nem zsigerelsz, és csak úgy tudok kigyógyulni belőled, ha ugyanígy belebolondulok másba. ”
„ Önmagam szeretnék lenni. Szeretnék szabadon dönteni, tanulni akarok a hibáimból, nem pedig rettegni, bűntudatot érezni és aggódni, hogy már megint nem feleltem meg az elvárásaitoknak. ”
„ A legveszélyesebb fegyver, amit ellenünk fordíthatnak, az a saját lelkünk. Kihasználják kételyeinket és bizonytalanságunkat, amik eleve ott lesnek ránk. Önmagunkhoz legyünk hűek, vagy mások elvárásainak feleljünk meg? Ha őszinték és nyíltak vagyunk, szerethetnek minket feltétel nélkül? Van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy kiadjuk magunkból a legbelsőbb titkainkat? Vagy a végén mind kiismerhetetlenek maradunk? Még magunk számára is? ”
„ Az ember, akinek semmije sem maradt a világon, mégis boldog lehet, hacsak egy röpke pillanatra is, amikor szeretteire gondol. ”
„ Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább! ”
„ A szeretet egy kétirányú utca, amelyben aki ad, kap is, és aki kap, maga is ad. A szeretet szeretetet szül. A szeretet hiányának lényege a lustaság, mert a szeretet: munka. ”
„ Ha kémiai elemekről van szó, nem tételezzük föl, hogy azért egyesülnének, mert szeretik egymást. Az atomok, ha hasadnak, nem gyűlöletből teszik. Csakis az embert vezérli a szeretet és a gyűlölet, ez határozza meg, hogy védekezünk-e egymás ellen, vagy támadunk, esetleg jól érezzük-e magunkat együtt. ”
„ Aki szeretni tud, annak mély meggyőződése, hogy van értelme az életnek. Aki nem tud szeretni, a jólét, a fogyasztás, a Mallorcán eltöltött szabadság, a zöldövezeti ház és a jacht ellenére boldogtalannak érzi magát. ”
„ A jövőbe nézés többnyire fájdalmas élményt jelent. Jobb, ha az ember nem tudja, milyen sors vár barátaira és a szeretteire. ”
„ A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig. ”
„ Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság. ”
„ Sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet - mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimó -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messzeségben élünk azoktól, akikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van... Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek. ”
„ Megszerette, de hogyan? Akart akaratlanul, akart görcsösen, vad hévvel, akaratosan, epekedve, vágyakozva: a kell és a muszáj hajtották, úgy szeretett. ”
„ Önmagában a szeretet nem elég. Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett, akiket szeretünk, sosem elég azt mondani, szeretlek, hanem minden áldott nap ki is kell mutatnunk azt a szeretetet, még olyankor is, amikor akadályokat gördít elénk az élet. ”
„
Új dallam zúg bennem, lázban égek,
tenni szeretnék valami szépet.
Várlak, gonosz az idő, nem halad,
ha nem vagy itt, üres a pillanat!
Mi ez? Tagadom! Futok előle,
mégis akarom! Hagyom, hogy teljék
benne kedve a sorsnak s neked.
Te akartad, hogy megszeresselek!
”
„
Szeretsz és élsz,
emberként félsz.
Hallasz és látsz,
emberként vágysz.
”
„ A szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott, mint ember. ”
„ Minden dicsőségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet! (...) Szeretni valakit, felolvadni benne, érte élni, vele élni, vágyódni, vágyódni utána: ez az élet értelme! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: