„
Szerettél mást is.
Sosem tagadtad.
Jobban, mint engem?
Választ ne kapjak:
szépek a titkok, ha megmaradnak.
”
„ Az igazi szeretet valódi lényünket hozza elő, azt az embert, akivé válni szeretnénk. ”
„ A megbocsát ige eredeti jelentése: elenged. A megbocsátás annyiból áll, hogy elengedünk egy terméketlen, segítséget nem adó gondolatsort, visszaadjuk az egónak, mint nem kívánatost. Megbocsátani annyi, mint gyengéden feladni a szeretet elleni védekezést. Felismerni azt, hogy a világon minden megbocsát. Elfogadni azt a szemléletet, hogy a világon mindenki szeretetet sugároz, vagy szeretetért sóvárog. A támadás minden formája segélykiáltás, és erre a kiáltásra válaszolni kegyes cselekedet. ”
„
Én már csak abból élek ha adok
neked szívet virágot kacatot
csókot csapongást örömet
nem tudom mit csináljak nélküled?
(...)
Csak attól élek ha rád gondolok
szívemben látom lengő alakod
benned veled általad szeretem
halálomat és maradék életem.
”
„ Minden anya gazdag, ha szereti a gyerekeit. Nincs szegény édesanya, sem csúnya édesanya, sem öreg. Az ő szeretetük mindig a legszebb az Örömök között. És amikor, úgy látszik, szomorúak, akkor is elég egy csók, amit kapnak vagy adnak, és már minden könnyük csillaggá lesz a szemük mélyén. ”
„ Tudod, fiam, mindig azt hagyják el, akit a legjobban szeretnek. ”
„ A szeretet nem vigasz - a szeretet fény. ”
„ Az ember mi mindenről mondhat le a szerettei kedvéért úgy, hogy még utána is szeretni tudja őket? ”
„ Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj. ”
„
A küzdés piszkát nem birom
s te vagy a béke,
háboruimból kivezetsz:
szeretlek érte;
utamon a halál felé
vészfék szerelmed;
melletted mindig jó vagyok,
azért szeretlek.
”
„ A félelem jobban összeköt, mint a szeretet vagy akár a gyűlölet, és jóval gyorsabban működik. ”
„ A szeretet a végső valóság. Az egyetlen. A minden. A szeretet érzése Isten megtapasztalása. ”
„ A forró vas, annak ellenére, hogy tompa, mélyebben hatol a fába, mint a hideg acél, mely éles. A szeretet is mélyebbre hatol az igazságba, mint a puszta elmélet, vagy rideg tudomány. ”
„ A szív művészete a vigasztalás, ami gyakran abban rejlik, hogy szeretetteljesen hallgatunk és hallgatva együtt szenvedünk. ”
„
Félsz, mert mást tanítottak,
Néha gyáva az erősebb.
Félsz, mert szeretni gyűlölsz,
Ha gyűlölve szeretnek.
”
„ A legtöbbször nem azt látjuk, ami van, hanem azt, amit látni szeretnénk. ”
„
A lelkem még ronggyá-szedettebb,
Testem röpítné könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.
”
„ Akit szeretünk, annak sokkal többet hazudunk, mint annak, akit nem szeretünk. Mert akit nem szeretünk, annak miért is hazudnánk?! ”
„ Mi értelme a végtelen életnek, ha hiányzik belőle a szeretet? ”
„ Akik engem töprengés, kínlódás, belső viták nélkül elfogadnak vagy pláne azok, akik szeretnek, rám fogták a bátorságot. Mintha lehetne bátor valaki, aki él. ”
„
Óh, ne mulasszad el szeretni,
Amíg van, kedves embered:
Mert elmúlik az élet, és a
Sírban szeretni nem lehet.
”
„ Arra vágyunk, hogy az emberek megértsenek, és azért szeressenek, mert megértenek. Ez pedig nem lehetséges addig, amíg csupán a testet látják belőlünk. Önmagunkban és másokban is a mélyről jövő, aranyszínű ragyogást akarjuk tudatosítani, nem csupán a csillogó felszínt, a látszatot. E törekvésünk kimenetele pedig egyedül attól függ, hogy mi magunk mivel azonosulunk. Hogy mentálisan és érzelmileg mit helyezünk előtérbe, mert a többiek ahhoz fognak viszonyulni. Vagy gyengédséget, örömöt, kedvességet, nyíltságot és békét árasztunk magunkból, vagy elrejtőzünk egy pusztán anyagi azonosító mögé. A kettő együtt nem megy, hiszen az egyik a szeretet, a másik a félelem. ”
„ Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. (...) Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, hiszen ha velem vagy, nem eshet bántódásod. Azért vagyok itt, mert szeretlek. De meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy. ”
„ Az embernek meg kell találnia azt a fajta szeretetet, amiből építkezhet, és nem beérni azzal, ami összezúzza. ”
„ Akkora ereje van a becsületességnek, hogy még az ellenségben is szeretjük. ”
„ Azt gondolom, fel kellene fedeznünk az emberi kapcsolatok szépségét, újra meg kellene tanulnunk ölelni, ölelni szavakkal, cselekedetekkel, jósággal, jóindulattal. Ahelyett, hogy teletömnénk bevásárlókosarainkat minden földi jóval, meg kellene tanulnunk önmagunkat szeretni, és ezen keresztül eljutni a másik ember őszinte, feltétel nélküli szeretetéig. ”
„ Azzal, hogy szeretsz, igazolod a létezésemet; azzal, hogy szeretlek, igazolom mindkettőnk létezését. ”
„ Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA. ”
„ A vádaskodás és a követelőzés könnyen éket verhet két ember kapcsolatába. Ha állandóan bírálgatjuk társunkat, talán beadja a derekát, és megteszi, amit akarunk, de ebben nem a szeretete fog kifejeződni. Legfeljebb irányt mutathatunk a szeretetnek: "Szeretném, ha lemosnád a kocsit." - de kényszerrel nem megyünk semmire. Mindennap újra és újra el kell köteleznünk magunkat a szeretet mellett. Ennek legmegfelelőbb kifejezését úgy adhatjuk, ha utasítás helyett kérünk, és figyelembe vesszük egymás kéréseit. ”
„ Nagy az az ember, aki nem veszíti el gyermeke szeretetét. ”
„ Milyen magányos lehetett egész életében - talán úgy, hogy nem is tudott róla -, mert az önző emberek mindig magányosak. Ki tudják zsarolni mások szolgálatát és még a gyengédségét is - de a szeretetét senkinek. Ideig-óráig a szeretetet is, de csak annyi időre, míg le nem leplezik magukat. S ez az idő mindig nagyon kevés. ”
„ Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem az, hogy mennyire van benne szeretet. ”
„ Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék. Teljesen egyedül. Mondjuk a világvége vagy egy pestisjárvány után. Mindegy. Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne. ”
„ Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek. ”
„ Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: