„ A szerelem nem értelmes! Nem lehet logikával elérni vagy elfelejteni. A szerelem teljesen abszurd, de muszáj szeretnünk, különben elvesztünk. A szerelem halott - és az emberiségnek annyi. Mert a szerelem a legszebb dolog, amit teszünk. ”
„ Ha megszeretnék valakit, megtalálnám a módját, hogy az övé legyek. Más dolog a házasság, és megint más a szerelem. ”
„ Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek. ”
„ Néha le kell mondanod valamiről, amit nagyon szeretnél, mert azoknak, akiket szeretsz, így a jó. ”
„ Mindig jobb emberekké válunk, ha azok, akiket szeretünk, sebet ejtenek rajtunk. Erősebbé tesznek bennünket, és ha megbocsát nekik, többé nem érzi a seb helyét. ”
„ Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. ”
„ Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék. ”
„ Jobb a paréjnak étele, a hol szeretet van, mint a hízlalt ökör, a hol van gyűlölség. ”
„ Amint minden rossznak gyökere az önzés, úgy minden jónak gyökere a szeretet. Nélküle a gazdag is szegény, vele a szegény is gazdag. ”
„ Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra. ”
„ A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár. ”
„ A kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket - az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át. ”
„
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
”
„ Sokszor előfordult már, hogy ha valakivel szemben meggondolatlanul cselekedtem, másoktól is eltávolodtam, akiket pedig szerettem. ”
„ Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér. ”
„ A szerelem súlyos csapás, mert a szabad ember rabbá válik miatta. Miként a nyíltól talált madár lehull a vadász lába elé, akképpen a szerelem nyilától talált embernek sincs már ereje, hogy elfusson az imádott lábacskák elől... A szerelem nyomorékká teszen, mert aki beleesett, szerelmesén kívül mit sem lát a világból... A szerelem szomorúság, mert ugyan mikor hull több könny, ugyan mikor sóhajtoznak többet az emberi keblek? Aki szeret, az már nem gondol sem a szép ruhákra, sem a táncra, sem vadászatra, sem a kockára, csak a térdét tulajdon két kezével átölelve epekednék nagy vágyódással, mint aki szívéhez igen közelálló szerettét veszítette el... A szerelem betegség, mert aki benne leledzik, akárha nyavalyába esnék, elhalványul az arca, beesik a szeme, remeg a keze, lesoványodnak az ujjai, és a halálra gondol, avagy tébolyultan, felborzolt hajzattal jár, a holddal beszélget, szívesen írogatja kedvese nevét az homokba, s ha azt a szél elfújja, azt mondja: "Szerencsétlenség"... és máris zokogni kész... ”
„ A szeretet nem csupán érzelem, hanem tudatos elköteleződés is. Megtartó hűség, amely bonthatatlan egységbe forraszt. ”
„ Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást. ”
„ Beszéltesd az embereket, akkor megszeretnek. Ne untasd őket a magad sorsával, hanem hagyd, hogy a magukét mondják. Érdekel, nem érdekel? Mindegy. Ha nem vagy kíváncsi, akkor is mutass kíváncsiságot. Az emberek hálásak azért, ha valaki meghallgatja őket. ”
„ Ha nem szereted, változtasd meg! Ha nem változtatod meg, szeresd! ”
„ Ilyen az élet, kegyetlen játékokra képes. A szeretet és a ragaszkodás pedig a cinkosai. ”
„ Mindig beleszeretünk olyan emberekbe, akik megélnek valamit abból, ami bennünk is ott van, amit mi azonban kevésbé éltünk meg. Sohasem fogjuk megtalálni az ideális társat, aki minden érzésünket megszólítja. Mindig lesznek olyan emberek, akik egy másik oldalát szólítják meg. El kell búcsúzni az illúziótól, amelyet a másik férfiról alkotott, s meg kell tanulnia igent mondani: önmagára átlagosságával együtt és barátjára, akinek szintén megvannak a maga pozitív és az inkább nehezebb oldalai is. Meg kell gyászolnia, hogy sem ön, sem pedig barátja nem eszményiek. ”
„ Unalmas: Olyan személy, aki akkor beszél, amikor azt szeretnéd, hogy hallgasson. ”
„ Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom. ”
„
Csak a szeretetnek van oly tündöklése,
ha epedő lelkeknek lehet a vendége,
mely bízni biztat a csoda örömébe.
”
„ Ha kinyilvánítjuk a szeretetünket, megfosztjuk hatalmától a rettegést. ”
„ Az emberek nem tudnak szeretni. Inkább harapnak, mintsem csókolnak. Pofoznak, ahelyett, hogy simogatnának... talán azért, mert tudják, hogy a szerelem könnyen elmúlik. Hirtelen lehetetlenné, működésképtelenné válik. Így inkább megelőzik ezt a félelmüket és a vele járó vigasztalást, a keserűséget, a kiábrándulást, amik mindig ott vannak a háttérben. ”
„ Azok az emberek, akik hosszú ideje szeretettel áldott kapcsolatban élnek egymással, eltéphetetlenül összetartoznak. A boldogság nem mázol plakátot, nem püföl üstdobot. ”
„ Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit, és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután. ”
„
Szerettelek és szeretlek -
akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.
”
„
Amikor semmi sincs, ami fontos,
És nincs már kedved a szóhoz,
És mindegy, hogy kit szerettél,
Akkor érzed, hogy magányos lettél.
”
„ Legtöbbünk a származásunk hiányosságai elől menekül, miközben aktívan, hangosan állandósítja ezeket a hiányosságokat, csak hogy mások meghallgassák siránkozását arról, hogy mennyire nem kapott elég szeretetet gyermekkorában, és emiatt mennyire bizonytalannak érzi magát a világban. ”
„ Szeretném, ha tudnád, bármilyen félelmetesnek és leküzdhetetlennek is tűnnek az előtted tornyosuló akadályok, akkor is mindig változtathatsz rajtuk. Valóra válthatod az egykori álmaidat! Hogyan? A benned szunnyadó erővel, ami szó szerint pillanatok alatt megváltoztathat bármit az életedben. Csak szabadjára kell engedned. ”
„
Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves.
S jaj, ne taszíts el, nem teheted,
hogy lerázd válladról szegény fejemet.
Szerelem hite kell, szerelmes szeretet,
az kell e főnek. Anyámtól kenyeret
kérhettem így, ahogy most tőled
kérem: ne hagyd el jövendőmet.
”
„ Ahogy végigvonultunk a falun és tovább, láttam, milyen pillantást vetnek az emberek még egyszer, utoljára erre a vidékre. Tudták, hogy soha többé nem térnek ide vissza. Emlékezetükbe vésték minden fát, bokrot és növényt, minden követ és sziklát, az összes dombot és lejtőt, a völgyben kanyargó folyó pontos ívét, az Anyaföld minden egyes részletét, mint az olyan ember, aki érzi, hogy hamarosan meg fog vakulni, és még mielőtt elsötétülne a világ, minden igyekezetével azon van, hogy megjegyezze szeretteinek arcát. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: