„ Mindenkit beraknak valamilyen, címkével ellátott skatulyába. Ilyen címkék például a "nehéz gyermek", a "hisztérikus szerető", a "veszekedős testvér", vagy a "türelmes feleség". A skatulyák megkönnyítik a tájékozódást, ugyanakkor börtönbe is zárnak, mert előítéleteinken, rossz beidegződéseinken bizony nehéz túllépni. ”

„ Oh te legszebb álom! te legszebb valóság!
Te legédesb bánat, - te fájó boldogság!
Te feltalált pokol, - te elveszett éden!
Te fenmaradt sugár az elborult égen`.
Imádva borul le te előtted lelkem:
Te legszentebb emlék - oh első szerelmem!
Soha nem feledlek! ”

„ A házak és az emberek elmúlnak, de az őszi mezők egyformák maradnak, akárhogy öröklik, mérik, művelik is őket az emberek. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy nem az emberek bírják a földet, hanem a föld szolgái az emberek. ”

„ Annyira öreg (...) még nem vagyok, hogy a jelennél jobban szeressem a múltat, bár vannak éjszakáim, amikor valami szomorúság suhan át rajtam a felesleges fájdalmak, a magamnak köszönhető ostobaságok miatt: bizony ez így volt, így van ma is, és így lesz örökre. Valóban megbántam, hogy életemből túlságosan sokat áldoztam az úgynevezett igazság keresésére, az úgynevezett értelem megtalálására. Sosem tudtam, mit értek én igazságon, soha nem találtam meg az értelmet, amire úgy áhítoztam. Vagyis arra gondolok, hogy túlságosan sok maradt befejezetlen bennem, mert túlságosan pazarlóan bántam az idővel. ”

„ Értelmünk erőpróbája: mennyire bírjuk sarkunk alá tiporni a lelki fájdalmainkat. ”

„ Minden elmúlik: századunk, földünk és mi magunk, és nagy szerencsénkre, a jövendő elrejtezik szemünk elől s nem férhetünk hozzá, mert ha nem így lenne, örömeink hamvukba halnának születésük pillanatában. ”

„ Ha a világon csak öröm lenne, soha nem tanulnánk bátorságot és türelmet. ”

„ Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk. ”

„ Van a türelem... A türelem, ami a legértékesebb dolgokhoz szükséges. Kivárni egy szépséges rózsa nyílását. Megvárni egy gondolat szavakká érését. Megalkotni egy sejtelmes mosolyt rejtő képet. Megkomponálni egy zenét, mely a Kedveshez repít. Mind-mind türelem, idő, kitartás. És hit. Hit a szeretetben, a szépségben, a csodában. Hit a türelem gyümölcsében. ”

„ De nem sajnállak, elveszett rímek, ti,
Miket az úton elrebegtem én -
Mert érezem, hogy szótalan szerelmünk
Édes beszéde - legszebb költemény. ”

„ Nagyon szeretek énekelni. Néha úgy gondolom, hogy milyen jó is lenne, ha egy éneklő géppé változnék. Nem éreznék többé semmit. Sem vágyat, sem féltékenységet. Egy olyan fantasztikus gép lennék, ami sose fáradna el, de ha lemondanék az érzelmekről, akkor már nem is tudnék énekelni. Fárasztó embernek lenni. ”

„ A mi fajunk az egyetlen alkotó lény, és csak egyetlen alkotó szerszáma van: az egyéni elme, az egyéni szellem. Két ember nem alkotott még soha semmit. Nem fordulhat elő termékeny együttműködés sem a zenében, sem a képzőművészetben, sem a költészetben, sem a matematikában vagy a filozófiában. Mihelyt az alkotás csodája megtörtént, egy csoport továbbfejlesztheti és kibővítheti, de egy csoport sohasem talál fel semmit. A csodálatos szikra mindig egyetlen ember magányos agyából pattan ki. ”

„ Az emlékek (...) annál hamarább elmúlnak, minél távolabb esnek az embertől. ”

„ A szerelemben a kényesség, az árnyalatosság, az érzelmi választékosság és csaknem az észrevehetetlenségig finom figyelmesség csupán a férfiak kiváltsága. ”

„ Néma ezüst holdfény fenn,
Az Öröklét Örökös Csendjében
Csak a szél és én jár benn,
Az Elmúlás Szomorú Kertjében. ”

„ Figyeld meg azt a csodálatos változást, amely azonnal létrejön benned, ha már nem különbözteted meg a jókat a rosszaktól, a szenteket a bűnösöktől, s úgy nézed őket, hogy ezekkel a tulajdonságokkal nem törődsz, illetve róluk mit sem tudsz. El kell felejtened azt a téves hiedelmedet, hogy az emberek tudatosan vétkezhetnek. Senki sem vétkezhet a tudatosság fényében. A bűn nem rosszakaratból, ahogy mi képzeljük, hanem tudatlanságból ered. ”

„ Döntened kell, mi a fontosabb,
velem vagy nélkülem légy szabad.
Szerelmem égető tüzében égsz,
vagy álmok nélküli sötétben? ”

„ Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy "szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg. ”

„ Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk. ”

„ Búvóhelyet keres az ember, és megtalálja
önmagát, szétnéz, mint tűz mellől az ősember,
elég-e ez? Nem kell kerítés, nem kell
biztonsági zár, riasztó sem kell,
nem kellenek őrök, emberi és gépi
szemek, emberi és gépi falak, nem
kell a másik félelme, nem kell a másik
irigysége, hogy saját magunktól önmagunkig
eljussunk. ”

„ Amikor odaadóan figyelem a másikat, észreveszem benne a csodát. (...) A csoda szivárványív a másik körül, a szerelmes meglátja. ”

„ Az idő tájt - holtszerelmesen is - gyanítani kezdtem: bár ez az életre szóló érzelem, a Rejtelmek Könyvében leírt igaz hevület, és valószínűleg kitart halálomig, az egyáltalán nem bizonyos, hogy mi ketten kitartunk egymás mellett, legfeljebb még néhány hónapig. Ugyanis ekkoriban érkeztünk el a válságponthoz. Még nem tudatosítottuk, de már sejtettük: rigolyáink azonosak velünk, nem csupán élet-társaink, és szerintünk semmi keresnivalónk egymás oldalán. ”

„ Menedéket rendezett be azoknak, kikre szellemi éj borult. Ezek, akiket buggyantaknak, őrülteknek nevez a világ, a legtarkább szőnyegeken járkálhattak itt, köröttük selyemfalak, szépséges fantáziafonatok-szőttesek, mindenütt boldogság, és visszafelé telt az idő, hogy ők maguk újra épek és értelmesek lehessenek. ”

„ Nem katasztrófa, ha valaki egy darabig kevésbé szeret, mint szeretnéd. Nem tragédia, csak sajnálatos tény. Próbáld meg tisztázni a helyzetet, és ha nem megy, ne aggódj. Vannak mások, akiket szerethetsz. Inkább az a fontos, hogy az utálatot törekedj elhárítani magadtól. Aki alattomosan, hátulról akar tőrt döfni beléd, sokkal több figyelmet érdemel, mint az, aki nem szeret. Ha már mindenképpen foglalkozni akarsz mások irántad való érzelmeivel, akkor arra ügyelj, hogy ne utáljanak, és fütyülj rá, hogy valaki nem szeret. ”

„ Miközben önmagunkat kutatjuk, rátalálunk magunkban valami újra. Valami rejtett dolog megmutatkozik, amiről addig sejtelmünk sem volt. Valami, ami meglep minket, ám a felfedezésünk napján felmerül a kérdés is, miféle emberek vagyunk? Vajon a hős, vagy a bennünk bujkáló gonosz győzedelmeskedik végül? ”

„ Nem csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Ő szíve. ”

„ Ó, minden voltam én, amire
a lélek fényes!
és engedelmesen letérdeltem a test
minden ítéletéhez.
Mindenre felragyogtam, ami fókuszaimat
pásztázva kereste,
a sejtések szétszórt sugarait tűzzé
lobbantottam, én - a tiszta lencse. ”

„ Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked. ”

„ A bajok elkerülhetetlenek, de a boldogtalanság nem szükségszerű. Hozzáállás kérdése, hogyan tekintünk életünk történéseire, azaz mit állítunk figyelmünk középpontjába. ”

„ Minden akadály: figyelmeztetés. Értsétek meg jól a figyelmeztetést, és az akadály világítótoronnyá válik a számotokra. ”

„ A vírusok létének egyetlen értelme további vírusok előállítása. Persze végső soron ugyanez igaz a tigrisre és a kígyóra is, de ezek legalább nem látszanak olyan feleslegesnek. (...) Jómagam még adakoztam is a tigrisek megmentésére, de ki adakozna a nátha megóvására? ”

„ Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át. ”

„ A szerelmesek leggyönyörűbb pillanatai némák. A csendben mintegy felhalmozódik a szerelem, s aztán csendesen kivirul. ”

„ Az ember az egyik erkölcsi kódex helyett választhat másikat, de nem rázhatja le magáról a belénevelt engedelmességet. ”

„ Egy alkalommal inkább hősködésszerű, semmint bátor kísérletet tettem arra, hogy kibújjak érzelmeimből, levessem azokat, mint a kígyóbőrt. A kapcsolatunkat átlengő angyalos harmóniákra hivatkoztam, s bár szavaimat magam se hittem, őt alaposan megbántottam. És persze farokfelvágva siettem vissza hozzá, s vele a végtelen tengerbe, a szerelmébe, melyből vétettünk, és amely nélkül csupán vegetálnunk lehetséges. ”