„
Az első lépés a férfié: a tisztelet. Sosem lehet valakit enélkül átölelni és táncolni vele. A nő részéről a válasz a bizalom, ami nélkül a nő nem tudja követni a férfit Bízni valakiben nem könnyű feladat, de egy nőnek mindig így kell döntenie.
A férfi második lépése a felelősség. Minden pillanat a férfi felelőssége, mindenről ő dönt, így hibát is csak ő követhet el. Az a szerepe, hogy a partenere gondtalan és boldog legyen. A nő válasza erre az odaadás. Hagyja, hogy a partnere vigyázzon rá.
Ha mindkét táncos megteszi a saját lépéseit, hálát fognak érezni egymás iránt, és megszületik a tánc.
”
„ A másság elfogadásának és tiszteletének rögös útján az első lépés olykor a hányinger leküzdése. ”
„ Az őrülteket tessék tiszteletben tartani. (...) És hogyan tudjuk az őrültnek megadni a tiszteletet? Hát ha elhitetjük vele, hogy nem látjuk őrültnek. És hogyan győzzük meg az őrültet arról, hogy mégsem őrült? Mi sem egyszerűbb. Legyünk őrültebbek nála. ”
„ Ha már egy leány nem megy férjhez, időnként jól jön neki egy kis boldogtalan szerelem. Lehet rajta merengeni, s a barátnői is tisztelettel néznek rá. ”
„ Bhagavad-gítá mondá: nekem egyforma minden élő; nem gyűlölök, nem szeretek. De akik állhatatos szeretettel tisztelnek, azok énbennem vannak, és én őbennük vagyok. ”
„ Mikor valaki nem értékeli magát, annak van előtörténete. Mégpedig az, hogy valakit valamikor, amikor szüksége lett volna rá, őt nem értékelték. Ezért a segítő kapcsolatban, ahogyan értékelünk, megbecsülünk és tisztelünk egy másik embert, tulajdonképpen lehetőséget biztosítunk arra, hogy ő olyan tapasztalatok birtokába jusson, amely tapasztalatok kevésbé vagy hiányosan állnak rendelkezésére, s ezekből a tapasztalatokból kiindulva ő maga dönthet úgy, hogy elkezd másképpen tekinteni saját magára, például tudatosan úgy dönt, hogy abbahagyja önmaga bántalmazását. ”
„ Mi, férfiak valamiféle kétnyelvű, szinte azt mondhatnám, két-értelmű életet élünk. A nőkkel "szerelemről" "kötelességről", "jogról", "jóról", "rosszról", "szánalomról", "reményről" és más irracionális és érzelmi fogalmakról beszélünk, amelyek nem léteznek, és amelyeket csupán azért kellett kitalálni, hogy féken tartsuk a nők túláradó érzelmeit, de magunk között és könyveinkben egészen más szavakat, mondhatnám, egészen más nyelvet használunk. A "szerelemből" "előnyök elvárása" lesz, a "kötelességből" "szükségszerűség" vagy "alkalmasság", és a többi szavak is épp így átváltoznak. Mi több, a nőkkel úgy beszélünk, mintha kimondhatatlanul tisztelnénk nemüket (...), de a hátuk mögött úgy tekintjük őket, és úgy is beszélünk róluk - kivéve a nagyon fiatalokat -, mint akik alig többek egy "ész nélküli szervezetnél". ”
„ Amikor tisztelgünk a haldokló előtt, akkor egy másik ember előtt hajtjuk meg a fejünket, aki a vég perceiben minden különösségétől megszabadult, egy másik ember, önmagunk mása, aki most eltávozik közülünk. Egyéniségünk minden bizonnyal roppantul különböző volt, de egymáshoz hasonlóan születtünk és halunk ki innen. A kezdet és a vég állapotában nagy egyenlőség uralkodik az emberek között. ”
„ Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényében a nagy inkvizítor kijelenti, hogy három erő van csupán a földön, mely az embereket képes örökre legyőzni és rabul ejteni: "a csoda, a titok és a tekintély". A gyógyítók a történelem folyamán tudták ezt, és titkok fátylába burkolták gyógyítási módszereiket. A sámánok képzését és praktikáit misztikus homály fedte, a nyugati orvosok évszázadok óta megkülönböztető öltözéket viselnek, hogy tiszteletet ébresszenek a betegben, és fokozzák a placebohatást: fehér köpenyt hordanak, cirkadalmas diplomákat aggatnak a rendelő falára, érthetetlen latin nyelven irkálják receptjeiket. ”
„ Ha látod az apádat és az anyádat mély szerelemben, hatalmas szerelemben, amint törődnek egymással, együttérzéssel vannak egymás iránt, tisztelettel vannak egymás iránt - akkor láttad megtörténni a szerelmet. És a remény feléled a szívedben. Egy mag pottyant a szívedbe, és ott növekedésnek indul. Tudod, hogy veled is meg fog történni. ”
„ Ez az egyetlen dolog, amit az emberek még mindig jól csinálnak. Amit még nem rontottak el. Nem úgy, mint az esküvőt, ahol mindenféle hülye dolgot csinálnak... A temetéseken még mindig tiszteletet mutatunk a másik iránt. ”
„ Senki nem folytathatja a félbehagyott vagy félbemaradt életét másban. Szerethet másokat nagyon - hozhat óriási áldozatokat - figyelheti, segítheti a másikat örömmel-aggódással, de nem költözhet bele - nem keverheti össze homogén vegyületté a két különböző lelket. Tisztelni kell a különvalóságot. ”
„ Legbenső világunk csakis a miénk. Nem odaadható, és nem elvehető. Itt vagy igazán "ÉN". Ezt tisztelni kell önmagadban, és szeretni. Magadban, másokban és a gyerekedben is. ”
„ Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek. (...) Végre itt van egy esély számunkra! Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek. ”
„ A jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit. ”
„ Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt. ”
„ A világ tele van olyanokkal, akik senkit és semmit nem tisztelnek, tőlünk viszont azt várják, hogy tiszteljük őket, hogy értsük meg a gyilkosokat, hiszen oly rosszul bánt velük az élet. ”
„ Nagyon nehéz az életet bódítószerek nélkül elviselni; s az emberek, kik segédeszközök nélkül is egyensúlyban tudnak maradni, ma is rendkívüli tiszteletre késztetnek, s ugyanakkor gyanakvással, csaknem ijedt gyanakvással pillantok reájuk; mi lehet a titkuk? Kétségtelenül vannak "egészséges" emberek is; csak nagyon kevesen. ”
„ Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. ”
„ A megbízható embert még ellensége is tiszteli. ”
„ Az életben a legjobb dolgokért nem kell fizetni - vagy legalábbis nem sokat. Gyönyörködni a naplementében, virágot szedni a mezőn, majd a csokorral meglepni kedvesünket, csodálni az őszi falevelek színgazdaságát, feltöltődni az istentiszteleten, kéz a kézben sétálni egyet, vagy egyszerűen csak ücsörögni a verandán és tücsökzenét hallgatni - nem kerül semmibe. Együtt nekilátni egy doboz fagyinak, megrendelni a kedvenc pizzánkat, úszni egy nagyot, vagy megnézni egy remek filmet - valójában alig kerül valamibe. ”
„ Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn. ”
„ Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája. ”
„ A világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy mennyire tiszteljük az életet. ”
„ Csak azt szeretik és tisztelik, aki önmagát is szereti és tiszteli. Soha ne akarj hát mindenkinek tetszeni, mert csak elveszíted a tiszteletüket. ”
„ Minden embernek joga van egy-két ajtót zárva tartania a lelkében, s ezt a jogát tisztelni kell az emberi méltóság nevében. ”
„ Vezetés közben nem szabad félni, a sebességet azonban tisztelni kell. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretnénk, kirepülünk a pályáról. Nem túl kellemes érzés, ha nem tudod irányítani az autódat. ”
„ Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (...) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi. ”
„ A szeretet és a tisztelet irányítson, és mindig legyetek jók egymáshoz. ”
„ Az élet tisztelete által lelki kapcsolatba lépünk a világgal. ”
„ Ami tegnap még hulladék volt, ma tiszteletre méltó értéktárgy. Ami tegnap szemét volt egy fiókban, ma tartalék. Egyszerre megbecsüljük a valóságot. A háború nem csak szenvedésre, nagylelkűségre és hősiességre tanít. ”
„ A bölcs ember mindig tisztelettel bánik az idegennel, mert lehet, hogy az ellensége szemébe néz. ”
„ Az állatvilág törvényei olykor kegyetlenek, de vannak magányos egyedek, akik - akár az életük árán is - kemény küzdelemmel vívják ki a tiszteletet. ”
„ Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne! ”
„ A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: