„ Azok a dolgok, amelyeket nekünk szántak, simán, könnyedén mennek; amelyeket pedig nem, ott lépten-nyomon akadályokba ütközünk. ”
„ Valamivel könnyebb elviselni emberi világunk végének gondolatát, ha tudjuk, hogy bolygónk valószínűleg egész jól meglesz az emberiség és sok millió más faj kipusztulását követően is. ”
„ Helyenként füstjeleket váltunk a magunkfajtákkal. Széttárt karokkal magunkra maradunk az úton, s láthatatlan könnyektől nedves porán nyammogunk. Kevés időt töltünk itt: néhány szó, néhány mondat, semmiség a csillagos ég alatt, csak ennyi a világ egyéb dolgai közt. ”
„ Túl könnyen mondja ki az ember idegen nyelven, hogy "szeretlek"... Nincs annak súlya, csak az anyanyelven. ”
„ A férfiak könnyebben megbocsátanak a vetélytársnak, mint a hűtlennek, a nők viszont jobban gyűlölik vetélytársnőjüket, mint a hűtlent. ”
„ Nem ejthetünk könnyeket. Ez a test veresége a szív ellen, mert számunkra, amit "szívnek" nevezünk, néha csak annak a bizonyítéka, hogy a gazdája léte felesleges. ”
„
Ha úgy történne valamikor,
hogy szétosztod mindenedet,
legdrágább ajándékaidból
add nekem egy könnyedet.
”
„
Ami hibás, az az élet, ami mindig cserben hagy téged,
Mert a boldogságot hajszolod, de csak csalódások érnek,
Így a magány - könnyek hadán - talán rád talál végleg.
”
„ A barátság hasonlatos a pénzhez, könnyebb megszerezni, mint megtartani. ”
„
Amint a rossz növekszik, egybetömörül, mintegy azért, hogy könnyebb legyen legyőzni. Az én megfigyelésem mindig ez: megjelenik valahol a rossz egy kis rudacskája, s mint fonal az orsóra, mind több és több rossz tekeredik rá. A szétszórtat nehéz legyűrni, de az egyesültet egy
csapással le lehet vágni az igazságosság kardjával.
”
„ Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel. ”
„ A könnyek kimossák a bánatból a fájdalmat. ”
„ Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt? ”
„ Könnyebben elhisszük azt, amit igaznak óhajtunk... Száz meg száz, gyakran fel sem ismerhető módon torzítja el és fertőzi meg értelmünket az érzelem... ”
„ Egy egyszerű gyerek, aki könnyedén vesz levegőt és minden porcikájában érzi az életet, mit is tudhatna a halálról? ”
„ Megnézhetjük az összes csókunkat az első pillanattól fogva, hogy először találkoztunk, mikroszkóp alá tehetjük őket, és elég biztos vagyok abban, hogy mit látnánk. Még egy szakértő sem venne észre sok mindent az elsőn, de a következővel elkezdődött valami - számfeletti, könnyedén elpusztítható -, aztán több és még több, míg végül elérünk ehhez, amit még a gyakorlatlan szem is észrevesz. Annak bizonyítéka volt ez a csók, hogy valószínűleg sosem gyógyulunk ki egymásból, de talán meg tudjuk akadályozni, hogy belehaljunk. ”
„ Az érzékiség gyakran elsieti a szerelem növesztését, úgyhogy a gyökér gyenge marad, s könnyen kitéphető. ”
„ Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül. ”
„ A természetedet nem kell megváltoztatnod, csak a modorodat. Az jóval könnyebb. ”
„ Csodálatos dolgok vannak a világon: a vidámság, ha sokáig vizsgálgatjuk, könnyen szomorúsággá változik, s akkor isten tudja, mi minden jut eszünkbe. ”
„ A nevetés a legokosabb, legkönnyebb válasz, mindarra, ami furcsa; és akármi történjék is, az embernek megmarad a kényelme - az a csalhatatlan kényelem, hogy minden eleve el van rendelve. ”
„ Azóta az emlékezés nélküli városban járok, a Nevetés és Felejtés könyve a kezemben, könnyeim szépek és láthatatlanok, hát megadatott neki a megbocsátásom: tessék. ”
„
Nem hangzik messze, de könnyebben ér el
a szívünk mélyére a halk beszéd:
”
„ Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal. ”
„
Mennyire szeretlek!
érzem, ez szinte fáj.
Töröld le könnyemet
becéző szavakkal
és ölelj magadhoz
ezen az éjszakán.
”
„ Szerintem fontos, hogy kiben mi van. Hogy kinek mi az útja, hogy rálépjen, hogy higgyen benne, hogy merjen lépni, és ne foglalkozzon azzal, ha valaki le akarja róla rugdosni. Egyszer kell kibírni, meg még egyszer, utána talán már sokkal könnyebb, harmadszorra meg már nem is fog érdekelni, hogy más mit mond. Az utad viszont annál inkább, amin a megérzéseid visznek előre. Nem kell más, csak hit abban, hogy amit érzel, az a tuti. Tudni, hogy nem okozhatnak csalódást. Igen, az elején rohadt nehéz lesz. Persze, mint minden. De aztán elkezd jönni a siker. Jön, és árad, és boldog leszel, mert az az út, ami a tiéd, azért van, hogy boldoggá tegyen. Csak merni kell magadévá tenni. ”
„ Olcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotásait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, ennek is van betegségekre hajlamos gyermekkora. A Társadalom éppen úgy visszalöki a tökéletlen tehetséget, mint ahogy a Természet elsodorja a gyönge vagy rosszul alkotott teremtményeket. Aki az emberek fölé akar emelkedni, annak elő kell készülnie a küzdelemre, és nem szabad meghátrálnia semmi nehézség elől. A nagy író olyan mártír, aki nem fog meghalni. ”
„ A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam. ”
„ Hányan vannak, akik átengednék magukat egy hirtelen vágynak, egy óráig tartó, gyorsan támadt és viharos szeszélynek, a szerelem pillanatnyi csapongásának, ha nem félnének attól, hogy ezt a rövid és felszínes boldogságot helyrehozhatatlan botránnyal és fájdalmas könnyekkel fizetik meg. ”
„
Aki szeret, szeresd! S öleld meg naponta!
Mert könnyen meglehet, hogy megöleli más.
És akkor - hidd el! - nem ő a hibás.
”
„
Ma éjjel újra itt vagyok,
Mit érzek, láthatod.
Itt vagyok, és nem álmodom
A könnyeket arcodon.
Tudnod kell, mennyit érsz nekem:
Te vagy az életem.
”
„ Amit ma csak elrontanánk, azt holnap talán könnyen rendbe hozzuk. ”
„
Köztünk olyan a harc, mint a filmeken,
Aztán nevetünk mindig a könnyeken,
Mint tűz és víz, úgy élünk rég,
De egymásért kitartunk még.
”
„ A szívnek bajos parancsolni. A szívnek jogai vannak (...). Te nem ismered a szívet. A szív mennydörgős jószág (...). Könnyen megtörik! ”
„ Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: