„ Mára tényleg beszopatták velünk, hogy az élet egy vége-hossza nincs bacchanália. Ezért most rágyújtok, és a cigaretta mindkét végét szívni fogom. Féktelen a gyönyörvágyam. ”
„ Gazdag az, akinek több a pénze, mint a vágya, és az a szegény, akinek a vágya több, mint a pénze… A boldogság titka nem az, hogy még többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk. ”
„
Ó, bár láng vagy virág volna a szerelem,
Bár az élet ne volna szertelen,
Bár ne volna vágynál szánandóbb a halál,
S bár ne volna mind egyforma, szűk verem.
”
„ Mindent éreztem és átéreztem, amit valaha is életül képzeltem, és ugyanennek az ellenkezőjét is; egyetlen ölelésünkben szerettem és gyűlöltem, szelíden és vadul; lelkem megáradt, testem elernyedt, gyönyörű őrület ringatott, röpített, s lágyan ejtett el, akár egy pihét. ”
„ Sohasem él bennünk úgy remény, vágy vagy álom, hogy ne lenne lehetőségünk a megvalósításukra. És az egyetlen dolog, amely meghiúsíthatja őket, az a megalkuvás. ”
„
Vágy, vágy... de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped,
s elfutnak az évek, a leggyönyörűbbek!
Szeretni - de kit? Kis időre szeretni mit ér?
Örökre pedig lehetetlen...
”
„ Nem lehet nevelni félelem és követelés nélkül, nem lehet együtt élni valakivel, ha nincs benne kapcsolatban az a motívum is, hogy elveszíthetem a másikat. Feltételek kellenek. Ezt pedig nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az infantilis vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. Nincs ilyen. ”
„
Feledt kérdésként, választalan
Bukjam csöndbe omoltan:
Ha nem voltam, ne vágyjak lenni
S maradjak titok, hogyha voltam.
”
„ Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba. ”
„ Magam vagyok, tökéletesen magam, és tudom, ezentúl magam is leszek ezek között a falak között, melyek figyelték életünk gyötrelmeit, félelmeit, kudarcait, eredményeit, felszabadult boldogságát, kitörő nevetését, azt a mitológiai szerelmet, amelyben voltunk egymás szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapuló vágyú szeretői - a halálon túl is folytatódó, az enyészet törvényeit lebíró, múlhatatlan pillanat színterét. ”
„ Mindkettő - ami elől menekülsz és ami után vágyódsz - benned van. ”
„ A jóság elbágyaszt, elpuhít, más rabszolgájává tesz, viszont a rosszaság visszaadja önmagának az embert, maga életének, maga sorsának urává. ”
„ Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelműségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban. Néha majdnem kétségbeejtő ez a határtalanság, (...) és én mégsem kívánok változtatni rajta. Nem akarok eltelni magammal, nem akarok dogmákba vakulni és formulákat szajkózni. Nem leélni, hanem megélni kívánom az életemet. ”
„ Többet akarsz tudni az életről, Mac? Egyszerű. Figyeld a szivárványt, kicsim. Figyeld az eget. Megtalálod, amit keresel. Ha jóra vágysz, megtalálod. ”
„ Miben tévednek hát az emberek, noha mindannyian a boldog életre vágynak? Abban, hogy a rávezető eszközöket fogadják el helyette, s mialatt keresik, menekülnek előle. ”
„ Az a kívánság, mely mindenkiben él, hogy halála után emlékezzenek reá, s amely a nagyra törőknél a dicsőség vágyává fokozódik, úgy tetszik nekem, az élethez való ragaszkodásból származik, amely, ha a való létezésnek minden lehetőségétől elvágva látja magát, most a még egyedül lehetséges, bárha csak ideális létezés, tehát árnyék után nyúl. ”
„ A fény harcosa kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várnia a legjobb pillanatokat. ”
„ Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok volnánk. ”
„
Építéssel telik el az egész élet,
de hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.
”
„ Soha életemben nem voltam lágyszívű vagy könyörületes, de úgy hiszem, a korral együtt kialakulnak az ilyesfajta tulajdonságok. ”
„ Sokan önként mondanak le elemi jogaikról, amikor médiás vagy internetes közönség elé tárulkoznak. (...) Az a céljuk, hogy megmutassák magukat, elismerésre vágyódnak. Többnyire sajnos arra eszmélnek, hogy az arctalan falka prédájává váltak. Részemről továbbra is a személyes kapcsolatokban hiszek. ”
„ Mindenféle elzárkózás melegágya a kívülállók gyűlöletének. (...) És ennek keserű a gyümölcse. ”
„ Csalnak az ember érzékszervei is, amelyeket csupán vágyai táplálnak. A vágy lát, a vágy hall, a vágy tapint, a vágy érzi az illatot, a vágy érzi az ízeket. Két ember sohasem látja vagy érzi egyformán ugyanazt. És ugyanaz az ember sem hall vagy érez ugyanúgy különböző időpontokban. Lehet valami kellemes és vágyat ébresztő, de rövid idő múltán ellenszenvessé és értéktelenné válhat. Ezért az ember egész életében hazudik önmagának, ha csupán érzékszerveinek hisz. ”
„ Nem tudod elérni, hogy ne légy szerelmes, vagy hogy ne vágyj a szerelemre. Mert amikor az vagy, az a világ legjobb dolga. Ha van egy kapcsolatod, ami jól működik, még ha semmi más nincs is rendben az életedben, úgy érzed, az egész világod teljes. ”
„ Fontos vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók, magasság, mélység, távolság, közelség. ”
„ A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés. ”
„ Mit is keresünk mi, ha nem a tetszést? Ma még nem tudom, vajon e hódítási vágy az életkedv túlságos bőségét, a birtoklás óhaját rejti-e, vagy pedig valami alattomos, be nem vallott szükségletet, hogy biztosak legyünk magunkban, hogy megőrizzük szilárdságunkat. ”
„ Ha az ember szeret valakit, azt szeretné, hogy mindent megkapjon az a másik, amire csak vágyik. ”
„ Ráeszmélt, hogy egész életében mások eszményeit követte, melyeket szavaikkal vagy írásaikkal ültettek el a lelkében, ahelyett, hogy a maga szíve vágyára hallgatott volna. Életpályáját mindig az irányította, hogy mit kellene tennie, nem pedig az, amit teljes szívéből szeretett volna megtenni. Mindig a jövőben élt, és a jelen állandóan kicsúszott a markából. Az eszményei? Arra a vágyára gondolt, hogy az élet ezernyi, semmitmondó tényéből bonyolult és gyönyörű mintát szőjön. De hiszen láthatta, hogy a legegyszerűbb rajz egyszersmind a legtökéletesebb is: amikor az ember születik, dolgozik, megházasodik, gyermekeket hív életre, és meghal! Meglehet, hogy aki megadja magát a boldogságnak, vereségbe nyugszik bele. De ez a vereség bizony sok győzelemmel fölér. ”
„
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
”
„ Ha öreg vagy és félsz, ha fáradt vagy és beteg, ha kezded gyanítani, hogy semmit sem ér az életed... nos, akkor álmodni kezdesz a vámpírral kötött alkuról. Akkor gondolsz arra, hogy nem is lehet olyan borzasztó a vámpírélet átka, cserébe a halhatatlanságért; akkor fontolgatod, hogy ha megkapnád az esélyt, tanúsíthatnád, merre fejlődik a világ. Fennkölt palástot húzol önző vágyaidra. ”
„ Előbb- utóbb mindenki rájön, hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik, ha sorra minden vágy teljesül. ”
„ Nagyon sok célom, tervem és vágyam volt, de sokszor megtörtént, hogy teljes erővel küzdöttem értük, és mégis minden másképp alakult. (...) Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet. ”
„ Egy napon majd te is rájössz, milyen az, amikor egy öreget minden ereje elhágy... Nem foglalkoztat a halál különösebben, egyszerűen csak abba a korba jutottam, amikor el kell fogadnom a tényt, hogy hamarosan lejár a nekem kiszabott idő. Ilyenkor az ember szeret számadást készíteni, szívesen teszi rendbe lezáratlan ügyeit. ”
„ A nap végén, amikor véget ér a stressz, csak arra vágyunk, hogy közel legyünk valakihez. És mikor igyekszünk távolságot tartani, és úgy tenni, mintha nem törődnénk egymással, általában nagy kamu. Kutatunk, és eldöntjük, kit akarunk a közelünkben. És ha megtaláltuk ezeket az embereket, ragaszkodunk hozzájuk. Mindegy, mennyire bántottuk meg őket, akik még a nap végén is velünk vannak, őket érdemes megtartani. Persze a közel néha lehet túl közel. De néha a személyes terünk megsértése pontosan az, amire vágyunk. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: