„ Nem tudom, hogy hirtelen érkezik-e a szerelem - de azt tudom, hogy én nyitott vagyok rá. Készen állok. ”
„ Ki a szerelemért még nem halt meg, az soha nem élt. ”
„ A sündisznóknak is, amelyek az egész világ ellen tüskéiket szögezik, van egy-egy sima oldala, amelyet egymás számára tartogatnak. A kiegyenlítődésnek, az egymáshoz illeszkedésnek ez a csudája: ez a szerelem. ”
„ A mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz. ”
„ A szerelem hazug emberré tesz minket. ”
„ A szerelem idővel szeretetté változik. (...) Vagy unalommá, esetleg gyűlölködéssé. ”
„ Mi más számít, mi más lehet igazán érdekes és titokzatos, mint a szerelem? Persze - a halál. De még azt is siettetheti vagy hátráltathatja a szerelem. A szerelem halála pedig egy kifejezetten emberi tragédia. ”
„ Mindenen, ami az álmok világából a valóságba kerül, foltot ejt a tapasztalat. A szerelem sem kivétel, de az nem ok rá, hogy meneküljünk előle. ”
„
Kérdezed, mi a szerelem -
nem éreztem sosem -
Kérdezed, az öröm milyen -
a fényét nem látta szemem.
Kérded, mi az aggodalom -
őt ismerem -
őt barátnőmnek mondhatom.
”
„ Azt gondolta, rajta nem fog a szerelem. De tévedett. Az a tudat, hogy ő is ugyanúgy képes szeretni, mint bármelyik halandó, rettegéssel töltötte el. Teljesen más sínre terelte az életét. ”
„ Ha int feléd a szerelem, kövesd, noha útja meredek és nehéz. ”
„ Nincs szerelem és nincs barátság, amely ha keresztezi sorsunk, ne hagyna bennünk örökre valamilyen nyomot. ”
„ A szerelem jobban tudja, mint te, hogy kit kell választanod. ”
„
Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.
”
„ A szerelem időnként jön, aztán megy, olykor komoly sérüléseket hagy maga után, olykor nem annyira komolyakat. Az embereket nem arra teremtették, hogy örökre együtt maradjanak, nem számít, mit mondanak a szerelmes dalok. ”
„ A szerelem olyan, mintha tüzet raknál egy esős napon. Folyamatosan védelmezni kell, táplálni, gondját viselni, különben elalszik. ”
„ Ha szerelmed a dolgok abszolút lehetetlenségébe ütközik, például egy klastrom vagy a számkivetés áthághatatlan fala meredezik előtted, adj hálát Istennek, ha választottad viszontszeret, jóllehet látszólag néma és vak. Mert létezik számodra általa meggyújtott mécses a világban. És nem számít, hogy nem használhatod. Mert aki így hal meg a pusztában: gazdag, hiszen háza van valahol messze, jóllehet meg kell halnia. ”
„ Azt hozta, amit a vallások, a család képzete, a szerelem ígér az embernek: hogy nincs többé fájdalom. Pedig a szerelemben ott a fájdalom, épp csak könnyebb elviselni, ha van, aki fogja a kezed. ”
„ A szerelem, mondják, az a ház, ahol nem szabad megmaradni a földszinten, hanem érdemes felmenni a legfelső emeletre is. ”
„ Az érzelmek - mint például a szerelem - nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok. ”
„ A romantikus szerelem teljesen érthetetlen volt számomra. Gyakran gondoltam rá: Mi volna, ha romantikus szerelembe esnék? Milyen volna az, milyen volna az íze, a szaga? Milyen gondolatokat ébresztene az emberben, ha szerelmes volna valakibe és tudná, hogy viszontszeretik? Csak azt tudtam, bárcsak megismerhetném ezt az érzést. De féltem is tőle: lehetséges, hogy csodálatos, de egyúttal ijesztő érzés is lenne. Ugyanis előbb-utóbb mindent elvesztünk, amit az élettől kapunk. Egyszer mindentől el kell búcsúznunk. ”
„ A szerelem az, amikor a másikat önmagadnál is jobban szereted. Amikor az ő élete sokkal többet jelent, mint a sajátod. ”
„
A földi szerelmet ne vesd meg,
ne vidd a semmibe a tested.
”
„ Amikor szakítunk valakivel vagy megbántanak, mindig azt hisszük, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk. Ha két lélek, csak rövid időre is, de eggyé vált, mindig fájdalmas, ha újra szétszakadnak. Csakhogy a legtöbb esetben nem szerelem az, amit a szakítás után érzünk. Hanem a fájdalmainkat, sérelmeinket hisszük szerelemnek. ”
„ Minél idősebb lesz az ember, annál több distanciával képes rálátni az életére. Ez a távolság segít a gondolkodásban, segít abban, hogy a bent és a kint közötti ingamozgást el tudja végezni. (...) Ez a mozgás a szív ritmusával is megegyezik, amely az állandó igen-nem válaszok között ringatja az embert. Számtalan ilyenfajta ritmusból áll az életünk, akár a szerelemre, az ölelésre, akár másfajta emberi kapcsolatokra gondolok. A szerelem egyébként kiváló példa erre, hiszen egyik pillanatban eggyé olvadok a másikkal, a legközelebbi közelségben vagyok vele, de ez nem tarthat örökké, s amikor kívül kerülök, akkor ki is józanodom, távolságtartással szemlélem ugyanazt az embert, a szerelmem tárgyát. Így alakul ki az éleslátásunk. ”
„ Minden pillanatnak el kell múlnia, hogy helyet adjon az új pillanatnak. Így kell neked is elmúlnod, hogy helyet adjál egy új élőlénynek. Nem birtokolhatod az életet, ajándék az számodra, egyik percről a másikra. Minden percnek meg kell halnia, így kell meghalnod neked is, hogy helyet adjál egy új percnek, és új élet, új szeretet-szerelem születhessék. ”
„
Szerelmedbe
feledkezve
testem csendje
felpezseg.
”
„ Bizonyos, hogy a levegő és az eledel, a szerelem és a napfény, melyek nélkül nincsen élet, egyképpen égetnek, fogyasztanak, mérgeznek bennünket. Méreg az arzén és méreg a szenvedély, méreg a szépség és méreg a boldogság. Méreg a kávé és méreg a vágy, egy Kosztolányi-mondat is az, egy Ady-verssor is: mindez mégis kell, mindez mégis az életünk veleje. ”
„ Mi érdemel áldozatot az életben, ha nem a szerelem? ”
„ A szerelmes szív olyan, mint az iránytű... A mutató sosem téved. Nem számít az sem, ha az üveglap eltörik, sőt még az sem, ha a mutató kiesik a szerkezetből, hiszen bárhogy legyen is, a kis tű rendületlenül a sarkcsillag felé fog fordulni. ”
„ Még a legfáradtabb ember is mint ébredést éli meg a szerelmet. A világ egyszeriben csodálatos lesz. Aki megtapasztalja ezt az érzést, nem képes visszatérni a múlt tétlen szürkeségéhez. A szerelmes akkor is szeretni vágyik, ha szenved, ha gyötrődik. A szerelem nélküli életet sivárnak, halottnak, elviselhetetlennek látja. ”
„ Amíg nem érzel szerelmet senki iránt, amíg a szíved szabad és pillantásod is senkié, egy férfi sem - aki érdekelne téged - méltat figyelmével. Amikor viszont teljesen beleszerettél egy emberbe és senki más nem érdekel, mindenki követni kezd és édes szavakkal udvarolnak neked. ”
„
Te vagy újra az ajtóm előtt
Ki valaha oly gyakran jött,
A folyton alakot változtató,
Örökös illúzió,
Lenge szárnyon tovább illanó
Szökött szerelempillangó.
”
„ Tudom, hogy minden porcikámmal, minden sejtemmel, minden csepp véremmel szeretem, forr bennem a szerelem, de nem tudom kimondani. Ha olvas a gondolataimban, nem kell kimondanom. Tudnia kell. ”
„ Néhányszor próbáltam már meglépni érzéseim elől, amelyek meglehetősen aggasztottak. Néhányszor meg is léptem, négy-öt napra, hat hétre, remélvén, hogy az őrjítő indulatok elhalnak bennem: nem bírtam elszenvedni a szerelemhez társuló végtelen féltést. Mígnem rájöttem, hogy kapcsolatunk azért ennyire gyötrelmes, mert eloldozhatatlanul mély. Már tudom, nem is aggaszt a sokszorosan összetett érzés. Uralom az általa kiváltott indulatokat, letisztult a féltés, erejéből így sem vesztett, mindössze kikristályosodott. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: