A címkéhez 363 idézet tartozik


Ne mondd azt, hogy soha nem utáltad
a tükörben reggel önmagad.
A sötét oldalt soha nem próbáltad,
én nem hiszem, hogy őszinte vagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az őszinteséget, tudod, nem lehet többféleképpen értelmezni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig kereken kimondtam a véleményem, ám könnyen azt vonhatták le ebből az őszinteségből, hogy nagyon is biztos vagyok az igazamban. Pedig éppen az ellenkezőjét kellett volna látni. Vagyis, ha kendőzetlenül véleményt nyilvánítok, az csak azt jelenti, hogy megbízok a többiek őszinteségében.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Először próbáljuk ki az őszinteséget. Ha túlságosan fölidegesít, még mindig rátérhetünk a hazugságokra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kapcsolatok kultúrája a tartózkodás és a közeledés, szemérmesség és őszinteség ellentétes impulzusainak finom váltakozását igényeli. A szeretet nem erkölcsi kötelességem mindenkivel szemben, a tolerancia igen, ennél fogva a türelem egyetemes eszmény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha a legegyszerűbb szavak a leginkább szívből jövőek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jobb őszintén boldogtalannak lenni, mint hazugságban létezni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Indulj felém bizalommal, én viszem őszinteségem: talákozzunk félúton.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én vagyok az egyetlen, akivel, ha beszéltem, mindig őszinte volt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az őszinteség és a túlbuzgóság teszik veszedelmessé a félművelt embereket. (...) Az ilyen emberek akaratukon kívül sok szerencsétlenséget okozhatnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a szív nem őszinte, a szavak és a tettek, legyenek bár jók, pusztán színlelések, és mind nem használ semmit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet a földön tart, és nem hagyja, hogy rosszul dönts. A szeretet támogat, erősít, felemel, az utadon tart - ha őszinte. Hagyd, hogy megtaláljon az, ami segít és nem hátráltat. Ahhoz, hogy jöjjön, bizony sokat kell dolgozni - leginkább magadon. (...) Retteghetsz egy életen át, vagy elhiheted, hogy nincs igazi szeretet. Hogy nincs olyan, hogy valaki érted mindenre képes. Akkor majd azt kapod. Ha meg nem alkudsz meg, akkor valami teljesen mást. Valami igazán értékeset, hiszen létezik az a tekintet, az a bánásmód, az az ölelés, amire mindig is vágytál - hiszen semmire sem vágysz véletlenül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az őszinteség a legnagyobb és legbiztosabb híd két ember között.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem voltam egészen őszinte önmagamhoz. Sokszor letagadtam az érzéseimet, igyekeztem nem gondolni rájuk, megpróbáltam a mások hite szerint élni. Aztán, ha az ember észreveszi, hogy még irigylik is, nem nagyon kíván szabadulni tőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az őszinteség az egyetlen, ami ebben a kegyetlen világban jó irányt mutat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha ne bánj meg semmit, amit őszinte szeretettel tettél; semmi nem veszik el, ami a szívben született.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik, ráadásul teljesen őszinte.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elfeledett álmok, tönkrement életek,
Szétszakadt családok, fájó történetek,
Őszinte szó nem szép, nem őszinte a szép szó,
Ne csupán pillanatra, mindhalálig légy jó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindennél fontosabb, hogy őszinte légy magaddal. Ha nem vagy magaddal őszinte - attól még nyerhetsz sok futamot és világbajnokságot, lehetsz sikeres bármiben, amit csinálsz - de semmi sem fogható ahhoz, hogy tisztában vagy azzal, hogy őszinte vagy másokkal és önmagaddal is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minél butább a beszéd, annál jobban megközelíti a tárgyat. És minél butább, annál világosabb. A butaság szerény és őszinte, az ész meg köntörfalaz és titkolózik. Az ész alávaló, a butaság pedig nyílt és becsületes.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A veszekedések, a félreértések, a mindennapi élet torzsalkodásai mögött sokszor őszinte ragaszkodás rejlik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jön a nő! Mindig így kezdődik! Vigyázat! Figyelem! A férfi mindent kiszámít alaposan, előrelátóan, precízen, véglegesen. És erre jön a nő! Másodpercenként százhúsz kilométeres hazugságokkal, lihegve, hadarva, szemlesütve, ájuldozva vagy mosolyogva; egyszer csak jön, és mindent halomra dönt! Aztán leül e halomra, és kipúderezi magát. És őszinte részvétét fejezi ki. Óvakodjunk a nőtől! A legegyszerűbb mindennapi fogalmak is zavarosak lesznek, ha nővel kapcsolatban akarjuk tisztázni őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs őszintébb szeretet, mint az étel szeretete.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gondolkodás nélküli vélemény a legőszintébb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó" - ezt szokták tanácsolni, de őszintén, kinek van erre energiája? Mi van, ha esik az eső, vagy ha az embernek kicsit nyomott a hangulata? Az egész valójában teljesen kivitelezhetetlen. Sokkal jobb, ha egyszerűen csak megpróbálsz jó, bátor és vakmerő lenni, és nyomot hagyni magad után a világban. Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel! Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Barátaink őszintének mondják magukat, ellenségeink valóban azok; ezért kellene, hogy korholásukat keserű orvosságul, önismeretünk javára fordítsuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi elme a legmélyén és a legőszintébben a szépségre válaszol.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bizalom iszonyúan erős szó, amely stabil állapotot eredményez. Megbízni a másikban és őszintének lenni hozzá - ezt a legtöbb ember adott helyzetben nem meri megtenni, nehogy ráfázzon. Az őszinteséghez furcsán állnak hozzá az emberek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a kevés őszinteség, ami a világon van, az olyanoké, akiket valami bánat megpróbált.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt hiszem, ez az, ami feltétlenül kell az embernek (...), az érzelem, az igaz, őszinte lángja a másik révén... egyszer, ha csak egyetlenegyszer is, ha csak három hónapig tart, akkor is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (...) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás műveltséget jelent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha nem szabad megfosztani magunkat a legbecsesebb képességünktől, a nevetéstől. Még ha halálos betegségben szenvedünk is, bőven jut rá alkalom, hogy nevessünk, és őszintén mondom, egyet se szalasszunk el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Végeredményben a legtöbb felnőtt tisztességtelen. Kevesen nem csempésznének át ezt-azt a határon, és még kevesebben nem csalnának a jövedelemadó-bevallásuknál, ha tehetnék. Ennek ellenére szinte minden szülő őszintén felháborodik, ha a fia ellop egy pennyt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás