„ Azt mondják, a párunkat elveszíteni nehéz, egy barátunkat még nehezebb, és mindkettőt a legnehezebb feladat. Mihez kezdesz, ha életed egy része hirtelen eltűnik? Nyilván az a dolgunk, hogy továbblépjünk, de hogyan? Hogyan lépsz tovább, ha megjelenik egy űr, amit nem tudsz kitölteni? Olykor csak úgy tudunk haladni, ha kicsit megállunk, megnyugszunk, és elhatározzuk, hogy akármi történik, bárhogy is fáj, ott vagyunk, ahol lenni akarunk. ”
„ Milyen furcsa szerkezet is az ember! Még annak elvesztése is mennyire tud fájni, amit annyit kritizált, annyiszor leírt, és legyintett, ha szóba került. ”
„ Az idő kényes jószág, még illékonyabb, mint a jómód. Nincs az a bankszéf, mely meg tudná őrizni ezt az értékes dolgot, amit pedig olyan bőkezűen fecsérlünk jelentéktelen eseményekre. ”
„
Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.
”
„
Minden csak volt: ma nincs semmi.
Lenni?
Kell az ördögnek ma: - lenni.
Minden csak volt, ma nincs semmi.
”
„ Ha eszembe jut, hogy minden rokonom és ismerősöm rég halott, és hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, megállíthatatlanul ömleni kezdenek a könnyeim. ”
„
Legszebb emlékemnek megmaradt a szád.
Nem azért, mert csodásra faragta
Egy michelangelói véső,
Hanem mert örök-örökül hagyta
Megértenem, mit jelent: - Késő! -
Későn találtál meg, későn szerettelek,
Későn engedted meg, hogy elfelejtselek.
”
„ Ha a félelmeidre hallgatsz, úgy fogsz meghalni, hogy soha nem tudod meg, milyen nagyszerű ember válhatott volna belőled. ”
„
Ponyvaregény ez az élet! Mért nézted meg a végét?
Azt ha előre tudod: semmi élvezeted.
”
„ Legfőbb bajunk, hogy nem élünk a jelenben. Vagy a jövőn morfondírozunk, vagy a múltba tévedünk - a pillanatban sohasem vagyunk ott. Később még a közömbös percre is nosztalgiával emlékszünk vissza. A percet elszalasztjuk, nem örülünk neki. Mire örülnénk, a jelen múlt lesz, a kezünkből kifolyik. És folytatjuk, amit egész életünkben: az elszalasztott lehetőséget siratva szánalmasan nyavalygunk. ”
„ Ha valamit elengedünk és nem jön vissza hozzánk, akkor valójában sosem volt a miénk. ”
„ Nem valami kellemes állapot, ha az ember úgy érzi, hogy szellemi képességei napról napra fogynak, észrevétlenül elpárolognak, mint az éter. És minduntalan szeretné megállapítani, mennyi maradt még belőlük. ”
„ A türelmetlenül várt válaszok mindig olyankor érkeznek, ha az ember nincs otthon. ”
„ Amikor bekövetkezik az élet egyik rettenetes csapása - egy szülő halála, egy kapcsolat vége, egy pozitív laboreredmény, egy elmarasztaló ítélet, vagy amikor lelépünk egy épület magasából a semmibe -, szédülés, szinte eufória fog el bennünket, mintha elvágnák a szálat, ami a reményeinkhez köt, és egy pillanatra a szabadulás lendületétől hajtva egy másik irányba pattannánk. ”
„ Néha már-már azt hiszem, nem érdemes senkivel sem összebarátkozni. Egy idő múlva úgyis elveszítünk mindenkit, és az a fájdalom ezerszer rosszabb, mint az előtte sajgó űr. ”
„ A sikert és a kudarcot elválasztó vonalat a „nem volt időm” szavakkal lehet kifejezni. ”
„ Egy karnyújtásnyira volt tőlem a tökéletes szerelem lehetősége, és én elpasszoltam. ELPASSZOLTAM! Annak köszönhetően, hogy bár nyitva volt a szemem, mégsem láttam. Mégsem láttam a világon semmit. ”
„ A romlás felé haladni kicsit olyan volt, mint szerelembe esni. Mindkét zuhanásban lemeztelenedett az ember, és úgy végezte, ahogy elkezdte az életet: pőrén és üresen. ”
„ Az a mélyről fakadó kívánság, hogy valamiben megkapaszkodjunk, nemcsak a külső dolgokra vonatkozóan vagy az érzelmeinkben nyilvánul meg, de abban a hajlamunkban is, hogy pillanatról pillanatra meg akarjuk tartani azt, ami már elmúlt, ahelyett hogy azzal foglalkoznánk, ami itt és most történik. ”
„ Ha legközelebb kutyám lesz, már pólyás korában magamhoz veszem, így aztán jó sok időm lesz elveszíteni. ”
„
Mire egyszer hervadás jött -
Vissza nem tér a tavasz,
Jöhet ismét más helyébe.
Szebb talán, de mégsem az!
”
„ Az igaz barátság olyan, mint az egészség; csak akkor értékeled, mikor elvesztetted. ”
„ Az embernek erőt kell vennie magán, és szakítania kell a múlttal. Nincs értelme a kihunyt boldogság hamván folytatni az életet. ”
„
Az oroszlán szája bezárult.
A vád hamis. Bűnhődsz.
Kit elárultál, az volt bűntelen.
”
„ Vannak emberek, akik úgy halnak meg, hogy sose tudják, hogy van-e szerelem. Akik nem szerettek senkit, és akiket nem szeretett senki soha. Mi már nem vagyunk ilyenek. ”
„ Márpedig engem semmi se bosszant jobban, mint az, ha az emberek kínozzák egymást, s legfőként, ha életük virágjában levő fiatalok, akik legtisztábban tárulkozhatnának ki az élet örömei elé, rontják el, rossz képet vágva, néhány jó napjukat, és csak későn látják be, hogy tékozlásuk mennyire helyrehozhatatlan. ”
„ A körülmények arra hivatottak, hogy leláncoljanak vagy csak arra kíváncsiak, hajlandóak vagyunk-e viselni a láncokat? És melyik béklyót kell viselni és melyiket nem? Reménytelen kérdések, amelyekre soha nem válaszol senki. Vagy ha megteszi, hát nem hiszünk neki. Ezért sorra elszalasztjuk a pillanatokat, melyek a megoldásokat tálcán kínálják. Folyton elszalasztjuk őket, mert nem hiszünk eléggé. És az élet hálója, melynek csomói mentén egyre haladunk, egyszer csak a véget ér. Ott fogunk állni a szélén, és csodálkozunk, hogy hol vagyunk, és hol lehettünk volna. Akkor majd rájövünk, hogy ez az igazi csalódás, amikor megértjük a finom összefüggéseket és az elszalasztott pillanatokat. Amikor a végére értünk és végre értünk. ”
„
Aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel,
Ki a kedvemért jövőt remélt,
Az hogyan hagyhat el?
Aki járt minden úton,
Aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott
Többé sose szól.
”
„
Az hitted, jár egy utolsó hitel,
hogy ami késik, mégse múlik el.
Azt hitted, nem lesz tartozás: de lett.
Miért nincs az égi billentyűn delete?
”
„ Kevesen vannak, akik azért vesztettek valamit, mert lemondtak róla. ”
„
- Miért kell mindig abban a pillanatban elmenned, Lina, amikor legjobban szeretném, hogy maradj?
- Mert akkor szeretnél leginkább megtartani valamit, amikor legbiztosabb vagy benne, hogy elveszíted.
”
„ Soha többé nem engedtem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon. ”
„ Elveszíteni egy gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot. ”
„ A lehullott virág hátrahagyja illatát. ”
„ A meg nem ismert dolgok elvesztése nem fájdalmas, és nem vált ki hiányérzetet sem. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: