„ Ilyen az élet! (...) Nem hagyja magát szépen elrendezni, ahogy szeretnénk. Nem hagyja, hogy megússzuk az érzelmeket, hogy csak az ész, az értelem szabályai szerint éljünk! Hiába mondanánk: "Ennyit akarok érezni, többet nem!" ”
„ Túlságosan is jól működött a kapcsolatunk, túlságosan is boldog voltam vele, így aztán kényszeresen próbálgattam a határait. Hogy vajon mit bír el, és mikor roppan meg. Összetörni persze nem akartam, csak teszteltem. Mert mire jó a tökéletes, ha nem látjuk a határait? A francba is, mekkora zagyvaság! Az igazság az, hogy féltem a boldogságtól. ”
„ Ha elbukunk, hát vállalom. Írjuk majd fel az én számlámra, hogy volt egy éjjel, mikor mertelek csókolni. Aztán majd eltitkoljuk, hogy volt egy hajnal, mikor meg sem mertem melletted mozdulni. És arról is majd csak nagyon soká mesélünk, hogy öleltél. ”
„
Minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik:
az istenítően elkerekülőkből éppúgy,
mint a megadással lecsukódókból.
”
„ A vérem forrt, s a szívem sajgott - olyan édes és nevetséges búval: mindig vártam valamit, s féltem valamitől, mindenen csodálkoztam, s mindenre készen álltam, képzeletem játéka eleven volt, mindig ugyanazon képek körül csapongott, mint a partifecskék hajnalban a templomtorony körül; tűnődő lettem, szomorkodtam, sőt sírtam is; de a könnyeken és a szomorúságon át, melyet hol egy dallamos verssor, hol egy szépséges este lopott a szívembe, a fiatal pezsgő élet örömérzése úgy ütközött ki, mint a tavaszi fű. ”
„ Furcsa, hogyan feszül meg az ember teste a sokktól, még akkor is, amikor az elméje otthonos a tényekben. ”
„ Minél élesebb (...) egy érzés, annál inkább igényli a magyarázatot. ”
„ A normális ember tudja, hogy az őszinteség életveszélyes. Megtanulja óvni magát az érzéseitől, és közben egy kicsit el is felejti őket. ”
„ Hallgass az ösztöneidre! A megérzéseink mindig tudják, mire van szükségünk. ”
„ Mindenkinek elemi joga, hogy úgy gondoljon szerelemre, boldogságra, ahogy a természete diktálja. ”
„ A pozitív érzelmek mindig überelik a negatívokat. Az ember lelke vágyik a kibékülésre, a katarzisra. ”
„ Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen. ”
„ Na pasik, hol van az érzelmi intelligencia? Ki az, akinek van? Elárulom. Annak, aki adott helyzetben mind pozitív, mind a negatív érzéseit hangosan ki meri mondani úgy, hogy az ezzel járó következményeket is vállalja! Van egy alapmondat, ami ha nem hangzik el, akkor nem leszek stabilan a férfivá válás folyamatában. Ez a mondat pedig így hangzik: "Adott helyzetben képes vagyok arra, hogy gyáva legyek". Ha önmagamnak már ki mertem mondani ezt, akkor jön a következő lépés, hogy a másiknak is ki merjem mondani. Ez nem szégyen, hiszen aki emberből van, abban ott a gyávaság is egy adott helyzetben, főképpen akkor, ha érzelmi konfliktus kezelésére kerül sor. ”
„ Kiváltságos családba születtél. És hogy mihez kezdesz ezzel, az csak és kizárólag tőled függ. Azért vagyok itt, mert veled akarok lenni. De ha nem tartanálak érdekesnek, a világ összes pénze sem tudná megváltoztatni az érzéseimet veled kapcsolatban. ”
„ Aki a szívet megnyerte, mindent megnyert. ”
„ Az élet titka, hogy túlél minden sérülést és minden seb beheged. Ám a valóságban egyetlen szív sem maradhat érintetlen. A valóság könyörtelenebb, mintsem hogy így legyen. Márpedig a szeretet, akár a barátság, akár a szerelem esetében, csakis a valóságban létezik. ”
„ Az ésszerűség nem más, mint maga az ész. Az érzés gyakran a lelkiismeret. Az egyik az emberből, a másik fölülről jön. Ezért az érzésben kevesebb a világosság, de több az erő. S mégis, micsoda erő van a szigorú észben. ”
„ Én nem viselem el, ha egy férfi sír, nem azért, mert nem szabadna sírniok, hanem mert ha mégis sírnak, az olyan, mintha vége lenne a világnak. ”
„ Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában mondja el az egyik szereplő, hogy talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől. ”
„ Nincs szerelem és nincs barátság, amely ha keresztezi sorsunk, ne hagyna bennünk örökre valamilyen nyomot. ”
„ Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall. ”
„ Azt hihetnénk, hogy az irracionális viselkedés legfőbb oka, hogy az érzelmek elhomályosítják az ítélőképességünket. Noha az érzelmek valóban szerepet játszanak, mégsem a legfontosabb tényezők. ”
„ Az érzelmek - mint például a szerelem - nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok. ”
„ Minden érzelmi kapcsolat támadási lehetőség, és minél több embert eresztek magamhoz közel, annál számosabb csatornán áradhat felém a veszély. ”
„
Egybefolyódik minden:
a létezésed és a hiányod,
az öröm és a gyász,
a várakozás és a félelem;
s közben a harc
a megvásárolható világ ellen.
Mindennek ára van.
”
„ Ha az ember minden érzését, minden gondolatát rozsdás lakat alatt tartja, akkor végül őt magát is megeszi a rozsda. ”
„ A szívünk önálló életet él. Olykor olyasvalakit szeret, akit nem kéne, máskor pedig azt gyűlöli, akit szeretnie kéne. Megzabolázhatatlan, akár a tengeri tajték vagy a tűz lobogó lángja. Sosem fogsz tudni uralkodni felette. ”
„ Jóság és tapasztalás, gyakorlat és szánalom eszközök csak, melyekkel szívünket időnként fegyelmezni tudjuk; de a szándék alján, mely lépteinket igazítja, él egy hatalmasabb parancs is, melynek igéző erejét nem lehet büntetlenül ingerelni. ”
„ Minden lenyelt kétség, minden visszagyömöszölt kérdés méreg. ”
„ Nem felelsz érzéseidért, vágyaidért, gondolataidért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha már befészkelik magukat az ereszed alá, fészket raknak, fiókákat költenek ki - az a te beleegyezéseden múlik. ”
„ Amikor szakítunk valakivel vagy megbántanak, mindig azt hisszük, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk. Ha két lélek, csak rövid időre is, de eggyé vált, mindig fájdalmas, ha újra szétszakadnak. Csakhogy a legtöbb esetben nem szerelem az, amit a szakítás után érzünk. Hanem a fájdalmainkat, sérelmeinket hisszük szerelemnek. ”
„ A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tűz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tűrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A szomorúság és a vidámság a világegyetem két pólusa, amelyek árnyalatokban folynak egymásra. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében. ”
„ A legsikeresebb tőzsdei brókereket valószínűleg nyugodtan nevezhetnénk "funkcionális pszichopatáknak" - olyan egyéneknek, akik vagy sokkal hatékonyabban tudják kontrollálni az érzelmeiket, vagy nem is élik meg azokat olyan intenzitással, mint mások. ”
„
Én megőrzöm titkos vágyaid, mindig, mindig.
Én ismertem minden álmodat, mindet, mindet.
Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor.
”
„ Minden túlzás testvére a másiknak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: