„ Odalépett hozzám, és felemelte a fátylát. Átölelt, és erősen magához szorított. Virágillata volt. Egy röpke pillanatra magamba szívtam az átható, édes rózsaillatot, aztán elengedett.
- Fogd! Legyen ez a talizmánod!
Egyik ujjáról lehúzta a gyűrűjét. Sima metszésű, bíborszínű kő volt benne, a közepére egy nagy E betűt véstek. A markomba zártam. A kezemben éreztem az arany súlyát. A szemébe néztem, és mintha csak a magamét láttam volna: ugyanazok a különös, sárgával pettyezett halványszürke szemek. Akár az enyémek. Most már tudtam, miféle adósság az övé - tizennégy éve nyomja a lelkét. Anyám szemébe néztem, és tudtam, hogy soha többé nem láthatom. ”

„ Kár, hogy néha sokáig élünk
És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok. ”

„ Mindig jobb emberekké válunk, ha azok, akiket szeretünk, sebet ejtenek rajtunk. Erősebbé tesznek bennünket, és ha megbocsát nekik, többé nem érzi a seb helyét. ”

„ A sebek újbóli felszaggatása akadályozza a várva várt gyógyulást. A rémálmok, az ébren látott szörnyűségek újra és újra sót szórtak a meghasadt lelkének sebére. ”

„ Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón. ”

„ Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek... De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket. ”

„ Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben,
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem. ”

„ Az önuralommal megvert emberek fegyelmezett kétségbeesését szörnyűbb látni, (...) mint a fegyelmezetlenek zokogását, jajgatását hallgatni. ”

„ Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam. ”

„ Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyűn mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg. ”

„ Minden órán
Inkább viseljük a haláli kínt,
Mint meghaljunk egyszerre. ”

„ Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. ”

„ Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene. ”

„ Megint az ismerős régi fájdalom: azt hitte, ez egyszer elérte azt a régiót, amelyben a szeretett lény nem okozhat fájdalmat, mert nem remélünk tőle már semmit. ”

„ A szenvedés nem nemesíti a lelket, ugyanis a hosszan tartó fájdalmak felőrlik a boldogságért létező tudatot. ”

„ A fájdalom nem olyasvalami, amit meg lehet osztani. Mindenkinek meg kell fizetnie a maga részét. ”

„ A semmibe bámult, és éreztem, ő is ugyanúgy szenved, mint én. Átölelt, és csak ültünk együtt a verandán; mint két elveszett, szerencsétlen ember. ”

„ A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. ”

„ A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyűrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. ”

„ Vannak tragédiák, amelyekre felkészülhet az ember (...), de előfordulnak hirtelenek is, amelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak meg mindent. Ahogy az én életemet is. Volt a tragédia előtti - és van ez a mostani. A kettőnek fájdalmasan kevés köze van egymáshoz. ”

„ Magamra maradtam a gyűlöletemmel és kínzó fájdalmammal. Mintha borotvapenge ágyon vonszolnának keresztül lassan. Olyan fájdalom, ami helyett bárki a halált választaná, csak szabaduljon tőle. ”

„ Én is bizonytalan vagyok néha, nekem is fáj. De ha eléggé megedzi magát az ember, mindezt a minimumra csökkentheti. Még a patkány is a legkevésbé fájdalmas utat választja, ha eleget sokkolod árammal. ”

„ Vannak lelkek, melyek olyanok, mint egy hárfa, akkor is összhang kel rajtok, ha a fájdalom szele csap bele. ”

„ A tudományok szent mágus-talárja
bűvészek olcsó köpenyévé vedlett,
mely a halált és a bűnt fabrikálja
embersebek gyógyító irja helyett...
Minden találmány új kereszté válik
s minden keresztnek új fájdalma van...
minden fájdalom új vért harmatoz,
és minden új vér, új Júdás-arany... ”

„ Megkopott delfin vagyok sivatag közepén, minden kincsem cseppnyi sós víz - az utolsó könnyem -, mit érted hullajtok, hamvadó életem... ”

„ Mélyen bennem hangok szólnak
álmok nélkül nincsen holnap
félelemből miért maradjak már? ”

„ Néha megkönnyebbül az ember, ha a testi fájdalom rövid időre fölébe kerekedik a lelki szenvedéseinek. ”

„ A könny a fájdalom néma nyelve. ”

„ Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.
De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. ”

„ A kék folt - ütések nyoma, fájdalom érzése, és kit nem ért ütés? Ha a hajszálerek törékenyek - rettentő betegség ez -, a simogatásnak is nyoma marad. És a kék folt színt vált lassan, mintha süllyedne, lilás lesz, és sárga folt lesz, mintha a bőr alá süllyedne, láthatatlanul mind mélyebbre, az idegekbe, az életrajzunkba, oda, ahol nem múlik el soha. Ütés ütés mellé, kék, belső égbolt, kalapácsütések kovácsolta kék égbolt. ”

„ Ellenség, jóbarát,
Végeztem veletek;
Senkit nem gyűlölök,
Senkit nem szeretek. ”

„ Amikor a világ fájdalma olyan nagy, akkor az ember védekezik a maga sete-suta módján, és az egyik eszköze az önámítás. Furcsa kis alattomos teremtmény ez, észre sem vehető, meglapul a lelkünkben és onnan irányít tévútra gondolatokat, érzelmeket. Mint egy álforgalmi rendőr egy krimiben, összekeveri a dolgokat, egyetlen cél miatt, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Jobban, dehogy. Hogy elviselhető legyen. ”

„ Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak. ”

„ És ha egy kicsit csökönyös lennék - mondta a fiúnak -, az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely - ahelyett, hogy előkerülne - mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk. ”

„ Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben. ”