„ Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni - mert az élet szép! ”
„ Nincs a világon mogorvább valami a mindenféle ügyosztályoknál, kancelláriáknál, irodáknál, egyszóval a különféle hivatali területeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg. ”
„ Tanulj meg egyedül lenni. Ne vesztegesd el a magány áldásait, hanem gyönyörködj benne, hogy egyedül lehetsz, kettesben a Mindenütt Jelenvalóval. ”
„ Az ember ártatlan egészen addig, míg bűnössége bizonyítást nem nyer! Azt akarom, hogy a gyerekeink ebben a hitben nőjenek fel, és ne legyenek előítéleteik csupán azért, mert nem ismernek valakit. ”
„ Egy vallásos közösségben való részvételre lehetőségként tekintünk, csak olyan közösséget választunk, ami megadja nekünk azt, amit a vallástól elvárunk. Néhányan érzelmi beteljesedést kereshetnek. Néhányan pedig társadalmi kapcsolatokat kereshetnek. Néhányan pedig életük speciális problémáira találhatnak erkölcsi irányítást és segítséget. Így válnak a vallásos intézmények a kényelem, a nyugalom, a szellemiség és az erkölcsi gondolkodás piacává. ”
„ Ha csodálni kezdesz valakit, előbb-utóbb hasonlítani akarsz rá és utánozni kezded. Kihívod a sorsot. ”
„ A tudat feletti hatalmat nem lehet intézményesíteni. ”
„ Az olyan terv, amely minden részletében élvezetesnek ígérkezik, soha nem sikerülhet, s az általános csalódást csak valami kis, részleges fájdalom védelme alatt kerülheti el az ember. ”
„ Várok arra, aki erőszakkal szakít el önmagamtól, olyan erősnek kell éreznem a szerelmet a szívemben, hogy megreszkessek tőle. ”
„ Figyeljetek reám: az élet szép! Élni, élni, ezt akarja a rög, a fűszál, a féreg, az állat, az ember! Élni napsugáron, boldogan. Ez a föld a mienk, ne engedjétek, hogy egyetlen élőtől elvegye valaki! Az ember a legértékesebb a földön, lelkében végtelen jóság, szépség csírái szunnyadnak. Szeressétek, becsüljétek az embert, a nagyot, a kicsit, az erőset, a gyengét! A sorssal szemben egyformák vagyunk! Az élet rövid, az igazság örök. ”
„ Minden az enyém lesz, de a maga idejében és évszakában. Amikor erőltetjük a dolgokat, az ösztöneink és a természeti elemek ellen harcolunk. Ez szinte önálló művészeti ágazattá vált, amire tökéletesen jól megtanítottak - kényszeredett beszélgetések, kierőszakolt érzések, orgazmusok, sőt ránk erőltetett imák -, de mostanra számomra ez nem követhető életforma. Az árapály és az univerzum törvényei között működni sokkal kedvemre valóbb. ”
„ Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok. ”
„ Az egész élete egyirányú utca volt. Képtelen megváltozni. ”
„ A nemzet sorsa a tanítók kezében van, mert egyedül a tudás képesít igazságosságra, és egyedül az igazság teszi méltóvá a nemzetet a fennmaradásra. ”
„
- Hisz a csodákban, atyám?
- Tudod, pap vagyok, kicsit ez a munkám.
”
„ Nincs keservesebb, mint fájdalmat szavakba önteni akkor, midőn a tett hatalmunkban nem áll. ”
„ Nem vettem észre a változásokat. Azt hittem, hogy minden rendben, hogy a rossz majd elmúlik, csak idő kérdése. ”
„ Nehezebb eltörni a faragatlan fát. ”
„ A sarkon túl valami vár rám. Érzem. Tudom, hogy közel van a lélegzetelállító beteljesülés, amelyet még nem ismerek. Ha akarnám, megállhatnék (biztos, hogy képes lennék rá?). De ha ezt teszem, soha nem fogok rájönni, ki is vagyok valójában. Azok, akik nem tapogatják ki lelkük legsötétebb sarkait, megcsömörödnek ezek fogságában... Mélyebbre kell hatolnom magamban, le kell mennem az illem és a megszokás térképéről. A tudat évszázadunk felfedezésre váró kontinense. Minden vagy semmi alapon felszálltam a felfedezőútra induló hajóra. ”
„ A tűz, amely világít, az a tűz, amely emészt is. ”
„ Pillanatnyilag nem lehet szinglinek lenni. Az egy hosszútávú életstílus. ”
„ Gyakran használok nyomdafestéket nem tűrő szavakat, igaz, nem kötőszó gyanánt. De nekem elhihetik: egészségesebb bármely nyugtatónál! ”
„
És én azt mondtam egyszer: élj!
vagyis: szeress, csókolj, ölelj -
figyelj, tapints és nézz körül,
álmodj! mivel a sír közel.
”
„ Gyerekként anyád egyfolytában arra ügyel, hogy jaj, el ne ess, meg ne üsd, le ne forrázd magad; a halott kutyádról esküvel állítja, hogy az csak alszik, és tiszta erőből titkolja előtted frigye kudarcát. Aztán egyszerre zúdul rád minden. Akkor kell megtanulnod, milyen a testi és lelki fájdalom, az elvesztés, a százféle félelem, amikor már azt merészeled hinni, hogy mindez nem is létezik, vagy ha mégis, te elkerülheted: védőoltást kaptál ellene. Ez a fajta kímélet nem hazudás?! Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem ismertették meg velük időben, mennyi mindenfélétől gazdag az élet, még a csalódástól, konfliktustól, gyötrelemtől is. Még azt se tudják, hogy az éhség nem halálos, legfeljebb az éhezés, hogy a fizikai erőkifejtés fájdalma idővel örömérzetté, önbecsüléssé szépül. ”
„ Az ember egy-egy fényes pillanatában szeretné megállítani az Időt, amely nem halad, hanem táguló, vagy éppen szűkülő körben forog velünk, mintha óriáskeréken ülnénk: fent kifényesedünk, megérezzük a Nap és a csillagok közelségét, s aztán újra lemerülünk a mélybe, a hit, az erő és az önbizalom elvesztésének mélyébe, amelyet Keresztes Szent János úgy nevez: a lélek sötét éjszakája. ”
„ Előbb-utóbb úgyis holtan végzi az ember. (...) És nagyjából ennyi az egész. Éled az életed, igyekszel, amennyire csak telik tőled, de igazából úgysem számít, mer` a végén úgyis csak meghalsz. ”
„ A vérontás csak vérontást szül, abból pedig még jó soha senkinek nem származott. ”
„ A számomra szép emberi arcban mindig jelen van a legfontosabb: a morális szép is. Minden ember arcán és minden emberben keresem az átélt, intenzív élmények nyomát. A gyönyör, a bánat megrendít, meglágyít, sőt megszépít. Az ember, ha teljes intenzitással átélte, megszenvedte anyja halálát, mássá válik: a fájdalom életre szóló gazdagsága által mélyebben megérti a másik embert is. ”
„ Néha, amikor borzasztóan nagy szükségünk van egy barátra, senki sem elérhető. ”
„
Rendeltetésünk nem magányos élet,
s örök komolyság és elmélkedés,
hanem barátság és társalkodás.
”
„ Minél több pénze van valakinek, annál kevesebbet ad belőle, mert minél kevesebbet ad belőle, annál több marad neki. ”
„ Próbálj minden nap valami keserűt enni, csak hogy el ne felejtsd, milyen az íze! ”
„ Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb egy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet! ”
„ Ha békét tudnék kötni, arra jóval büszkébb lennék, mint a katonai sikerek révén szerzett kétes hírnévre. ”
„ A szépség szorosan összefügg az egyetemes lét félelmetes mélységeivel; vagy mondjuk úgy, hogy a nemléttel, egy idegen világ rettenetével. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: