„
A becsület bolond,
S amiért munkál, azt veszíti el.
”
„ Nem kísértet ő, hanem ember. (...) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bűne az volt, hogy túl sokat remélt. ”
„ Ha szemmel mindent el lehetne intézni, az utcákon csak halottak, és terhes nők lennének. ”
„ Annyi mindennel szeretnék foglalkozni, hogy nem fér bele egy életbe. Sok tervem van, de már a tervezésnél elakadok. ”
„ Ha megfeledkezel magadról, azzá válsz, amit csinálsz, tehát cselekvésed tiszta, spontán, és mentes minden ambíciótól, gátlástól és félelemtől. ”
„ A szüleim egyszerű emberek voltak. Hittek Istenben és a padlószőnyegben. ”
„
Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk
Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk,
Messzebb járnak szemeink;
Bámulva kergetjük álmunk tarka képét,
Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét,
S későn hullnak könnyeink.
”
„ Úgy tetszik, a szerelemben mindkét fél önmagának ellenkező nemű mását keresi: emiatt a szerelemben örökké keresni fogunk, anélkül, hogy találnánk. ”
„ Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj! ”
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint valaki másnak a jó példája. ”
„ Magát személyek érdeklik, s nem az élet. Pedig az emberek meghalnak, vagy elhagynak minket... ”
„
Nem szégyenlem az életem, ez az énem.
Neked semmi, van, akinek én voltam a minden.
”
„
Az élet szép, az élet minden.
Mondhatják, hogy semmid nincsen,
A legnagyobb kincs örökké tiéd.
”
„
Lehetett volna szerelem
de nem tudtam jól kitalálni
hol a helyem amikor lettél
azon a májusba forduló estén.
”
„ Az idő és a gyakorlás egyenlő az eredménnyel. ”
„ Ha bármi is közénk áll, ha bármilyen kétely merül fel, az mind feloldódott hosszú, szenvedélyes csókunkban. ”
„ Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen. ”
„ Remény nélkül az ember megszűnik létezni. ”
„ Az ember lelke olyan, akár egy magára hagyott óangol ház, parkkal. Látszólag lakatlan, és mégis eleven; ám furamód ködlő, fehérellő, el-elsuhanó lények népesítik be. Másfélék leledzenek a pincében, a padláson, a szalonban s a hálószobában, és megint másfélék a smaragdra nyírt gyepen, az ódon fák odvában és a tövises cserjésben. ”
„ Hogy mink minek ítéljük a harcot? Kell az, öcsém. Ha nem kellene, nem volna. ”
„ Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből. ”
„ A legreménytelenebbül ostoba az, aki nincs tisztában azzal, hogy bölcs. ”
„ Hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy az embert megillető tiszteletet, jóakaratot, a belé vetett hitet kinyilváníthassuk, annak érdekében szükséges embernek emberrel beszélnie. ”
„
Leülnek Nézik
egymást Közben az idő
lombja elpereg.
”
„ A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén. ”
„ Az ember megveheti mások testét, idejét, földi javait, de a szeretetüket soha. Egyesek úgy dönthetnek, hogy adott árért cserébe szeretetet színlelnek. Némelyek olyan tökélyre fejlesztették e szerepjátszást, hogy lehetetlenség észrevenni a csalást. De a szeretetet nem könnyű megjátszani. Hatalmas árat kell fizetni érte. Nem éri meg. ”
„ Amikor kergeted a dolgokat, azok elszaladnak. (...) Ha kétségbeesetten akarsz valamit, akkor semmi sem sikerül! ”
„ Mindannyiunknak szüksége van álmokra. Mindannyiunknak szüksége van a reményre, hogy többet is elérhetünk annál, amink van. ”
„ Minden gyerek jó. Jó, ha jól érzi magát a világban, ha biztonságban van. Ha a szülei mosolyognak, ő is mosolygós. Ha feszültek, ő is feszült. Ha barátságosak, ő is barátságos. Ha nem őszinték, ha titkolóznak, ő is így tesz. Szomjazik a jó példára és a szeretetre. És, ha rosszul érzi magát, ha "rosszalkodik", a legtöbb, amit érte tehetsz, hogy még jobban szereted. ”
„ Életének utolsó éveiben tanultam csak meg édesapámat megölelni. Nyolcéves koromban - mint annyi más fiú - abbahagytam édesapám ölelgetését. "Férfias" akartam lenni. Húsz évig tartott, mire rájöttem: az igazi férfiak ki tudják mutatni érzéseiket. ”
„ Bírálataink többnyire szoros kapcsolatban állnak saját érzelmi szükségleteinkkel. Mikor elégedetlenségünknek adunk hangot, valójában szeretetéhségünket fejezzük ki, ha nem is a legmegfelelőbb formában. Ha ezt megértjük, talán megfelelőbben tudunk reagálni társunk bíráló megjegyzéseire. ”
„
A csend üvegén
a lélek fénytörése
hangtalan sikoly.
”
„ Az idő begyógyítja a sebeket. Sose hidd, ha ilyesmit mondanak neked, nem igaz, csak azért mondogatják, hogy vigasztaljanak. Időnként persze tényleg úgy tűnik, mintha az idő gyógyulást hozna, de ez csak önáltatás, hamis látszat. Az idő láthatatlanul dolgozik, mint egy földalatti fúrógép: egyre csak fúr, üregeket váj, a lyukakból feneketlen mélységeket, szakadékokat csinál. ”
„ A világtörténelem drámai probléma. Nem egyéb, mint az emberi kollektív lélek tarka, zavaros és változatos, de mégis határozott lélektani törvények szerint lefolyó végzetútja, melynek egyes szakaszai nem csak egymásra, hanem egymásból is következnek. ”
„ Csak afölött tudok hatalmat szerezni, amiről tudom, hogy mi az. Csak akkor tudok a magam ura lenni, ha megértettem, hogy mi van bennem. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: