Legfrissebb idézetek
„ Emberi közösségünk azon tagjai a leggazdagabbak, akik képesek anélkül adni, hogy a legkisebb mértékben is azt éreznék, nekik kevesebb maradt. ”
„ Ritkán tudjuk kérdés nélkül, hogy mi a legjobb másoknak. ”
„ Aki jótékonyságot vet, barátságot arat. ”
„ A szépség a véletlennek és a jónak egymásra találása. ”
„ Az élet egyik legszebb kárpótlása az, hogy egyetlen ember sem tud őszintén segíteni egy másikon anélkül, hogy ne segítene ezzel saját magán is. ”
„ Csak egy történetünk van. Minden regény és költemény alapja ez a bennünk zajló örök küzdelem a jó és a rossz között. És én úgy érzem, hogy a rosszat mindig újra meg újra kell nemzeni, míg a jóság, az erény halhatatlan. A bűnnek mindig új, friss, fiatal arca van, míg az erény olyan tiszteletreméltó, mint semmi más ezen a világon. ”
„ Nincs a jótékonyságnak még egy olyan erős ugródeszkája, mint a rossz lelkiismeret. ”
„ Nincs olyan talaj, amelyből szentek ne sarjadhatnának. ”
„ A határai tartják egyben az ócskát. A jót a határtalansága élteti. ”
„ Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakiről, mint azt, hogy jó? ”
„ Gyér javaid szerénységgel gyarapítsd. ”
„ Nem lehet elég korán szívességet tenni, mert soha nem tudhatod, mikor lesz túl késő. ”
„ A legcsodálatosabb, mit ember tehet, ha sikerül különböző irányultságú dolgait úgy intéznie, hogy közben egyetlen lélek se sérüljön. ”
„ A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, ezért te is tegyél hozzá néhány követ. ”
„ Amit adsz, azt te is visszakapod - noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád. ”
„ Jó adni, ha kérnek, de jobb kérés nélkül, megértve adni. ”
„ Mivel bíztál abban, hogy tudok jót cselekedni, így is tettem. ”
„ Aki ad nekem, megtanít engem, hogy adjak. ”
„ Jósággal kell vonzóvá tenni a jót. ”
„ Minél jobban behódol az ember a szépségnek, annál távolabbra kerül a jóságtól. ”
„ Ez a tevékenység: a lehullottat visszaemelni, az elvesztettet megtalálni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni, a fellázadtat megtéríteni és megbékíteni. Egyszóval: megváltani. Az emberi tevékenység értelme, hogy a világot át kell emelni a szellemi világba, vagyis arannyá kell változtatni. ”
„ A pogány hagyományokban a természet kultusza nagyobb hangsúlyt kap, mint a szent könyvek ismerete: az Istennő benne van mindenben, és minden benne van az Istennőben, vagyis minden az Istennő része. A világ pedig csak az Ő jóságának a kifejezése. ”
„ A hálát meg kell előzni. Egyenlő partnerként kezelni azt, aki kényünk-kedvünkre kiszolgáltatott: ez az igazi ajándék, ezt adjuk igazán, ez az, ami tőlünk függ, ez az, ami külön értékké teszi az egyébként természeteset. ”
„ A jó cselekedet, amely két lényt eggyé forraszt, ugyanolyan rejtelmes és ritka égi szenvedély, mint az igaz szerelem. Ez is, az is a széplelkek tékozlása. ”
„ Ragaszkodni az erényhez magasztos vértanúság! ”
„ Segíteni másokon (ha hagyják és akarják!) csak akkor tud az ember, ha lélekben kikezdhetetlen, testben pedig ép, erős és egészséges. ”
„ A hálában összeér az ég a földdel. ”
„ A cél: boldognak lenni. Ezért sokáig, napról napra meg kell dolgozni. Ha pedig az ember végre eljut odáig, még mindig rengeteg a teendő: meg kell vigasztalni másokat. ”
„ Gondolj a szépre, és széppé válik az is, amiben eddig nem láttál semmi szépet. Gondolj a jóra, és a rossz máris más értelmet nyer. ”
„ Még a kölcsönös segítségnyújtásban is mindig jobban jár az egyik fél. ”
„ Nagy önzés ráerőltetni másokra az önzetlenségünket. ”
„ A szív jósága tágabb teret foglal el, mint az igazságosság tágas mezeje. ”
„ A színlelt őszinteség elég gyakori, lépten-nyomon találkozunk vele. De őszintének lenni hivalkodás és minden mellékgondolat nélkül, meglátni a jót mindenki jellemében, és még jobbnak feltüntetni, elhallgatni a rosszat - ezt csak te tudod. ”
„ Aki jámbor tetteket végez, az sohasem válik balsorsúvá. ”
„ Harangszó, zsolozsma, imádság mind Istent dicsérik, de legjobban dicsérik az urat az emberi jótettek. Aki egy elárvult családot jobb sorsra felemel, aki a kétségbeesetteknek életkedvét visszaadja, aki elkeseredett ellenfeleket egymással kibékít, az bizonyára mind híve e vallásnak. ”