„ Ha imáinkban olyasmit kérünk, amit szeretnénk, Isten befogja a fülét, de ha olyasmiért imádkozunk, amire szükségünk van, csupa fül lesz. ”
„ A többséget túlontúl foglalkoztatja, hogy szeret-e az ember, vagy hogy szeretik-e az embert. A harcos szeret, és kész. Azt szereti, amit és akit csak akar, kedve szerint. ”
„ Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az "együtt" még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs. ”
„ A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy soha nem talál rájuk a szerelem. Persze tagadják, mert mindenki a saját romantikus vígjátékának a sztárja, de mind kamuznak. Minket tényleg szerettek, pusztán önmagunkért, úgy szerettek, ahogy vagyunk. De mi jól elcsesztük. ”
„ Szeretni és megmaradni okosnak, csak az isteneknek adatott meg. ”
„ Óvakodjatok a hamis prófétáktól - báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Ilyen a gonosz igazából. Nem valami leplezetlenül machiavellista figura szarvakkal meg farokkal, hanem lopakodó ellenség, aki barátnak álcázza magát, olyan, akiben bízol, talán még szereted is, akit beengedsz az életedbe. És túl későn jössz rá, hogy csak feldúlja. ”
„ Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk. ”
„ Aki a családban nem kap pozitív mintát arról, hogy miként lehet a szeretetet adni és elfogadni, az a saját életében is mindig küszködni fog ezeknek a gyakorlásával. ”
„
Nincs szebb ajándék,
nekem nem kell már semmi,
csak veled szeretnék önmagam lenni.
”
„ A férfiak azt hiszik, hogy bármi, amit a nő kiejt a száján, megoldásra váró probléma. Nem pedig valami homályos gondolat, amit szeretnénk megcsócsálni és megbeszélni valakivel, aztán megfeledkezni róla. A férfiak cselekedni akarnak. ”
„ Aki sokat szenved, az mit sem becsül jobban, mint az emberi szeretetet. Tisztában van az értékével és a nagyságával. ”
„ Szeretni annyit jelent, hogy igazat adunk annak, akinek nincs igaza. ”
„ A szeretetnek egy csöppje többet ér, mint az értelem óceánja. ”
„ Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során. ”
„ Szeretni valójában annyit tesz, hogy képesek vagyunk ébren, érzékenyen és nyitott szívvel érzékelni. ”
„ A szeretet azzal mérhető, hogy valaki méricskélés nélkül szeret-e. ”
„ Azt mondom, a szeretet az egyetlen, amit nem kell mutatni. Tévedhetetlen jele van, amit behunyt szemmel, szavak s virágok nélkül is azonnal észre lehet venni. A szeretetből ugyanis meleg árad. Nem hideg, nem is perzselő forróság, hanem meleg. Testmeleg. Belépek egy lakásba, és érzem, hogy itt szeretik egymást. ”
„ Nem katasztrófa, ha valaki egy darabig kevésbé szeret, mint szeretnéd. Nem tragédia, csak sajnálatos tény. Próbáld meg tisztázni a helyzetet, és ha nem megy, ne aggódj. Vannak mások, akiket szerethetsz. Inkább az a fontos, hogy az utálatot törekedj elhárítani magadtól. Aki alattomosan, hátulról akar tőrt döfni beléd, sokkal több figyelmet érdemel, mint az, aki nem szeret. Ha már mindenképpen foglalkozni akarsz mások irántad való érzelmeivel, akkor arra ügyelj, hogy ne utáljanak, és fütyülj rá, hogy valaki nem szeret. ”
„ Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni? ”
„ Nem csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Ő szíve. ”
„ A hadvezér azt a katonát, aki megfutamodása után megfordulva bátran visszaveri az ellenséget, jobban szereti, mint azt, aki soha nem futamodott meg és sohasem cselekedett bátran. ”
„ Próbálok helyesen cselekedni, anyám, de már nem olyan könnyű, mint régen. Amikor együtt voltunk, tisztában voltam azzal, mi helyes, és mi nem az. Most viszont egyszerűen nem érzem... minden zavaros körülöttem: hogy kit szeressek, hogy kit gyűlöljek és miért, vagy éppen kiben bízzak? Nem tudom eldönteni. Helyesen szeretnék cselekedni, de mi a helyes? Már nem úgy látom a dolgokat, ahogy te tanítottad nekem. ”
„ Minden halandó elveszíti egyszer azt, akit szeret. Ez az élet rendje. Ez azonban többnyire olyan távoli dolognak tűnik, hogy alig nagyobb a súlya, mint egy feltételezésnek. Vannak azonban emlékeztető jelek, és az a sok "majdnem", a szerencsés megmenekülés, az "Ó-istenem-kérlek-ne", hatására az ember megretten, és egy pillanatra megáll, hogy megvizsgálja, mi is lakozik a szívében. Mint például, amikor egy szörnyű fejfájásról kiderül, hogy csak migrén; vagy amikor egy autóbalesetben totálkárosra törik az autó, de a gyerekülés és a légzsák megmenti a bent ülőket; vagy amikor valaki, akit elraboltak, visszatér a szeretteihez... az utóhatások annyira megrázzák az embert, hogy muszáj átölelni a kedvesét, hogy helyrebillenjen a lelke. ”
„ Kérdeztél valamit. Azt hiszem, válaszolnom kell rá. Lehet, hogy jó, ha válaszolok, de az is lehet, hogy rossz. Te nem vagy okos. Magad sem tudod, mit akarsz. Nincs benned kellő tűz, vadság. Eltűröd, hogy mások tapossanak rajtad. Néha azt gondolom, pulya vagy, sohasem érsz majd kutyagumit se. Megkaptad a feleletet a kérdésedre? Téged szeretlek jobban, mindig is jobban szerettelek. Talán kár volt megmondanom neked, de igaz. Téged szeretlek jobban. Különben miért vesződtem volna azzal, hogy gyötörjelek? ”
„ A szeretet mindig jelen van, de kéjjé torzulva. Amikor a vágy kielégületlen, akkor dühösek leszünk; amikor dühösek vagyunk, illúzióba kerülünk, és amikor illúzióban vagyunk, elvesztünk. ”
„ Hányszor hallottuk az életben ezt a könyörgést, ezt a parancsot, ezt a kétségbeesett kiáltást, mintha a halál kapujából ordították volna, mintha a szégyen és a pusztulás gödreiből vonítottak volna fel az égre. "Szeress!" Mintha valaki fukarságból vagy gonosz szándékkal megtagadna egy sorvadó lélektől valamilyen alamizsnát, mintha igazán hatalmasok lennénk, csak nem akarunk élni hatalmunkkal, mintha valamilyen megfontoláson vagy elhatározáson múlna, hogy szeretünk valakit! "Szeress!" Mintha egy elkárhozott könyörögne: "Ments meg!" Mintha egy halálra sebzett kiáltozna: "Segítség!" De hiszen akarok, akarok segíteni... nesze, egy pohár víz! Nesze pénz! Nesze, gyöngédség! A többit, ami kell hozzá, hogy szeresselek, úgyis csak te adhatod. ”
„ Sok ember fél kimondani, mit szeretne. Éppen ezért nem kapják meg azt, amit szeretnének. ”
„ Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő. ”
„ Harcolni a szeretet egyik aktusa! Az ellenség fejleszt, tökéletesít bennünket! ”
„ A szeretet nem ismeri a múlt időt. ”
„ A szeretet lényege: kilépek önmagamból, hogy már ne én legyek önmagam számára a központ, hanem te légy az én központom. A szeretet lényege az elfogadás és az ajándékozás. Szeretni annyi, mint a másikért élni. A szeretet annyi, mint lemondani arról, hogy az ember önmagában, önmagáért és önmaga által éljen. A szeretet az önmegsemmisítés művészete! ”
„
- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)
- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után.
- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.
”
„ Egy kapcsolatnak a szeretet és a törődés az építőkövei, de az együtt töltött idő habarcsa nélkül és az állandóan fenyegető elválással mindez csak ingatag építmény. ”
„ Hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat - szinte minden energiánk arra használódik el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet művészetét. ”
„ Nemrég egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az emberek hova szeretnek járni. A karibi szigetekre, könyvtárba, moziba, szvinger klubba, színházba, raftingolni? A felmérés eredménye szerint az emberek legszívesebben vécére járnak! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: