„ A szeretetet az élőknek kell adni. ”
„ Én nem azért jöttem, hogy új életet kezdjek. (...) Én a régit szeretném befejezni. ”
„
Nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni.
”
„ Sose szentelj túl sok figyelmet és szeretetet valaminek, ami nem tudja viszonozni. ”
„ Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet! ”
„
Hajszálanként szerettelek,
méltóképpen a mindenséghez:
mindenestől, Egyetlenem!
”
„ Magát sohase szerették szenvedélyesen. Talán nem is tudja, mit jelent ez a szó. Én se tudnám, ha nem ismerem meg magát. A szenvedély olyan, mint egy pokolgép. Bizonyára mindenkibe be van építve. Nem órára és percre és másodpercre időzítve, hanem egy másik ember megjelenésére beállítva. Eddig nem jött senki, akitől felrobbant volna bennem ez a programozott bomba. Amióta szerethetem magát, tudom, mi a szenvedély. Megláttam, ott volt mellettem, megszédültem, mert éreztem, hogy maga is megszédült tőlem. Magában is felrobbant a szenvedély, mert életében először érezte, hogy szenvedélyesen szeretik. Eddig is szerették, de nem fenntartás nélkül, ahogy én. ”
„ Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla. ”
„ Fura; mindig azt képzeljük, az ember ágyban hal meg, szerettei körében. Ehelyett inkább úgy történik, hogy az utolsó, felzaklató találkozás, a hirtelen rádöbbenés, a lassított mozgású rettenet ingaként együtt leng a mögöttünk felkelő nappal, bármennyire igyekszünk is, hogy lehagyjuk őket. ”
„ Ahogy a természetet, a daloló madarakat, a csillogó tarlót, a reggelt és az estét, a nyarat és a telet szeretem, úgy szeretlek téged. ”
„ Legszebb dolog az igazság, legjobb az egészség, legkedvesebb pedig az, ha az ember elérheti mindazt, amit szeret. ”
„ Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyűlölni. Elveszteni és megtalálni. ”
„
Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes.
Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes,
de amikor elmegy, vágyódom utána.
- „Öregedő” gyermek kapaszkodó vágya.
A hangom elakad, a torkom kiszárad,
ilyennek szeretem szerető Anyámat.
”
„ Vajon ki sérült nagyobb mértékben? Az, aki nem tud járni, vagy beszélni, hallani, vagy látni, vagy az, aki nem képes nevetni, sírni és szeretni? ”
„ Az emberek, akármit is mondjanak, többnyire azt a foglalkozást űzik, amelyre mindig is vágytak. Például azt mondja egy hivatalnok: "Bárcsak felfedező lehetnék, s isten háta mögötti helyeken élhetnék nomád módra". Aztán kiderül, hogy szeret ilyen tárgyú regényeket olvasni, de a maga részéről nagyon is megbecsüli az íróasztala nyújtotta biztonságot és a viszonylagos kényelmet. ”
„ Szeretet nélkül az élet elviselhetetlen - de szeretet nélkül elviselhetetlenek vagyunk magunk is. ”
„ Nem tudjuk másnak adni azt, ami nekünk sincs. Addig nem tudunk elfogadni másokat olyannak, amilyenek, ameddig magunkat nem fogadjuk el olyannak, amilyenek vagyunk. (...) Addig, ameddig nem szeretjük magunkat, a világ sem fog szeretni minket. ”
„
Ezerszer szeretlek, mint zuhogó záport az eresz,
cseppjeid összegyűjtve, lágy folyóvá csendesülve.
”
„ Vagy sikeres leszel vagy boldog. Boldog, aki azzal él, akit szeret, boldog, aki nem adja el a lelkét se a Pénz Istenének, se a Politika Ördögének, boldog, aki szabadon él, szabadon dönt, olyan munkát végez, amelyben jól érzi magát, annyit dolgozik, amennyi még jólesik, annyit alszik, amennyit a szervezete követel, inkább szegényebb, de nem ugrál másoknak, inkább szegényebb, de látja a munkaidő végét, boldog, mert nem irigyli a gazdagok sikerét. Sokan elhatározzák, tudatosan vállalják a vagy-vagy kérdést, eldöntik, hogy jól akarnak-e élni, vagy jó életet akarnak-e élni. ”
„ Az Atya nélküli világ kemény, hideg és megfáradt. Jézus azonban eljött, hogy elmondja, feltétel nélkül szerető Atyánk van. Nem szükséges entellektüellnek lennünk ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Nem kell német teológusnak lennünk ahhoz, hogy ezt magyarázzuk. Olyan örömhír ez, amely a világon minden embernek szól. Olyan Evangélium ez, amely annyira egyszerű és pőre, hogy félünk prédikálni. Feltételezem, attól félünk, hogy nem tűnünk majd különösképpen szellemdúsnak a hirdetése közben. S mégis ez az egyetlen dolog, amiért az ember él, s amiért érdemes meghalni: szeretetre teremtettünk, és soha, sehol nem fogjuk máshol megtalálni magunkat, mint Isten szeretetében. ”
„ A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle. ”
„ Ha szeretsz, a szíved ítélkezik. ”
„
Ölelésed kábít, édes,
Csókolj meg, míg rám tör a kóma,
Ölelj, te kis szenvedélyes,
Szeretni jobb, mint a szóma.
”
„ Abszolút szeretetből egy akkora pofont lehet adni a gyereknek, hogy a fal adja a másikat. És nem szeretetből el lehet nézni, hogy egy gyerek erély nélkül nő fel, és zaklatott ember lesz belőle. Nem az a lényeg, hogy egy gyerekkel erélyesen vagy erélytelenül, hanem hogy szeretettel vagy nem szeretettel bánok. ”
„ A szeretetvágy mélyen a természetünkben gyökerezik. Az elszigeteltség sorvasztóan hat az emberi lélekre. Ezért tartják sokan a magánzárkát a legkegyetlenebb büntetésnek. Emberlétünk legmélyénél a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt. A házasság rendeltetése, hogy betöltse ezt a szeretetvágyat. ”
„ Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen. ”
„ Aki szeret táncolni, attól mindig csak egy lépésre van a szerelem. ”
„ Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze. ”
„ Tudom azt, hogy a szerelem szent. Több, mint ami az Ember! Elfeledjük egymás és magunk gyengeségeit, felemeljük egymást és magunkat, tisztelet születik, szeretet, megbecsülés és szépségben oldódó tisztaság. Ez azért van, mert a szerelem többet lát a testnél! Lélek szeret lelket, szellem a szellemet, test a testet. A szerelem olyat is lát, amit a szem nem foghat fel... ”
„ Amikor sóvárogsz a szerelemre, ez annak jele, hogy nem kapsz szeretetet és megbecsülést a számodra legfontosabb személytől - saját magadtól. ”
„ Valahányszor szeretünk, mindig először szeretünk. A tárgy különböző volta semmit se változtat a szenvedély egyedülvalóságán. Csak erősíti. ”
„ Szörnyű szeretni, és mégis képtelennek lenni rá, hogy vágyát az ember betöltse. Minden biológiai impotenciánál kínzóbb a lelki tehetetlenség. ”
„ Aki szeret a múltjával dicsekedni, az a birtokba vett nők nevére helyezi a hangsúlyt, de aki előre, a jövőbe néz, annak elsősorban arról kell gondolkodnia, hogy elegendő olyan nőt tartalékoljon, akiket számba vett és akikkel kapcsolatot teremtett. ”
„ Szereteted jelent jelent. ”
„ Erős a vágy, hogy az ember mindent magába szippantson, amire a szeretett nő ránézett, hogy semmit se felejtsen el, egyetlen momentumát sem ennek a világnak, amely egyszeriben az ő, a szeretett nő világa is lett, áttetsző, tiszta, kiismerhetetlen. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: