„ Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem. Semmi nincs, amire elcserélhető. Szeretem őt, s amióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet, amihez foghatót eddig nem ismertem. ”
„ Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat. ”
„ Ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez a jócselekedetek esetében. De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét. ”
„ Lehet, hogy az emberek mások, mint hiszi? Lehet, hogy másfajta emberek élnek körötte, mint akiket valaha megszokott? (...) Lehet, hogy az emberek értelmesebbek, mint gondolta, és megérzik a tettek mögött a szándékot, vagy még jobbat éreznek, azt, ami a szándék mögött van, s ami néha nem is tudatos, de ott él valahol az ember szívében? ”
„ A gyerekek ugyanolyan gyorsan és pontosan hangolódnak rá a felnőttek félelmének frekvenciájára, mint a televíziós rajzfilmcsatornák adására. ”
„ A halál gondolata és a halál félelme minden másnál jobban kísérti az emberi lényt; az emberi cselekvés legfőbb mozgatórugója. E cselekvés elsőrendű célja az, hogy elkerülje a halál végzetét, hogy legyőzze, hogy valamiféleképp megcáfolja azt, hogy a halál az emberi élet vége és végzete. ”
„ A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket. ”
„
Egy suhanás se árulja el,
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
”
„ Ha olyan életre vágyik, ahol nem áradnak pozitív és negatív érzelmek, vonuljon temetőbe és nyugodjék békében. ”
„
A dolgok jönnek, aztán mennek hirtelen,
És néha elvisznek magukkal arra az útra,
Ahol az érzelmek laknak, nem az értelem.
”
„ Az az ember, aki az apró, finom, pici jelekre nem figyel oda, és arra, hogy a másik milyen gesztusokat tesz felé, az éppúgy nem fogja észrevenni, kik azok, akik megérdemlik az őszinteségét, mint ahogy azt sem, ha figyelmeztető jelzést kap az élettől, és nem fog tudni változtatni. ”
„ Nincs értelmetlenebb módja az életünk elpazarlásának, mint az, hogy válaszokat keresünk, melyek azután nem visznek bennünket előbbre... ”
„ Minden betegségnek van egy természetes variabilitása, a legtöbb magától elmúlik, ha kivárjuk az idejét. Kevés gyorsan ható alternatív gyógymód létezik - a pácienseket hetekig, hónapokig kezelik, ennyi idő alatt jó esély van a felépülésükre. ”
„ A világtalanok elméje olyan, akár a víz. Szürke, csendes, áttetsző. Elég ahhoz, hogy életben maradjanak, de ennél többre nem. A tisztánlátók tudata viszont leginkább az olajhoz hasonlítható, sokkal sűrűbb. És ahogyan az olaj meg a víz sem keveredik, ez a két elme sem fog, soha. ”
„ Amikor a szerelmed nem csupán egy vágy a másik iránt, nem csak egy szükség; amikor szereteted adáson alapul, és nem egy koldus, hanem egy császár szerelme; amikor szerelmed nem követel cserébe semmit, és kész arra, hogy pusztán az adás öröméért adjon - akkor add még hozzá ehhez a meditációt, és a tiszta, valódi illat megjelenik. Ez az együttérzés. Az együttérzés fölött semmi nem áll. ”
„
Végre a félelmet nem győzi, nem állja,
Mert az maga magát növeli, táplálja,
Mint az örök szomj a vízi-betegséget.
”
„ Nem az értelmes ember uralkodik, hanem az értelem, nem az eszes, hanem az ész. ”
„ A közönséges ember a jót vagy a rosszat kívülről várja, vagyis a kényelmes kocsitól vagy a meleg szobától, a gondolkozó ember pedig önmagától. ”
„ Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek. ”
„ Ő volt az első igaz szerelmem. Az első szerelem pedig belemarja magát a lélekbe. Aztán időnként a felszínre tör. ”
„ Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb. ”
„
Tovább megyek, vajon van értelme, hogy tovább legyek?
Jelenemben él a jövő, úgyhogy nem sietek.
”
„ Tudta, hogy ha egyáltalán beszélni akar róla a férfinak, akkor (...) jobb, ha minél előbb tudatja vele. Minél tovább hallgat, annál nehezebb lesz a titok felfedése. Mégis tovább halogatta. A fiatal nőkben a mély szerelmet kísérő mérhetetlen félelem túlságosan gyötrő ahhoz, hogy érdekeik ellenében is erkölcsösséget gyakoroljanak. ”
„ Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem ÉLET-nek azt, ami valójában FÁJDALOM. ”
„ Gyakran elgondolkozom azon a mondáson, hogy "a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve". Vajon ez azt jelenti, hogy az emberek szándékai jók, de sosem váltják valóra őket? Vagy inkább azt, hogy jó dolgokat tesznek, de a végkifejlet mégis rossz? Azt hiszem, igazából nem sokat számít, melyik az igazság. Az eredmény így is, úgy is az, hogy általában nem a jó győzedelmeskedik. ”
„ Az életem nem elméletekből és szabályokból áll. Részben az ösztöneim irányítanak, részben pedig a józan eszem. Igaz, soha nem hagyott cserben a logikám sem, melyet a legkülönbözőbb forrásokból nyertem: az édesanyámtól, a balettórákról, a Vogue magazinból, az élet, az egészség és a természet törvényeiből. ”
„ A legtöbb ember mellett elmegy az élet, miközben nagy terveket kovácsol. ”
„ Arra pazaroljuk az időnket, hogy a tökéletes szerelmet keressük, ahelyett, hogy megalkotnánk azt. ”
„
Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást,
Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást.
Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál,
Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll.
”
„ Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs. ”
„ Rájöttem, hogy ha valaki szomorú, a napfénynek irracionális, jobb kedvre derítő hatása van. Sejtelmem sincs, miért. Talán csak erőt akar önteni belénk, hogy ismét túléljük a magányos, reményvesztett éjszakát. ”
„ Igen. Elveszíteni a vágyainkat, az valóban tragédia, de valóra váltani őket, azt hiszem, ez az egyetlen esélyünk. Az idén szerelemre vágytam, arra, hogy feloldódjak egy másik emberben, legyőzzem a félelmeimet és újra érezni tudjak. Teljesült a vágyam, ha ez tragédia, ám legyen, minél gyakrabban kérek belőle. A világon semmiért nem mondanék le róla. ”
„ Nem az élet értelme a fontos, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni róla. ”
„ A nagy szerelemnek tulajdonképpen sosem volna szabad elmúlnia. És ha mégis, akkor legalább az elmúlás fájdalmának kellene örökké tartania. ”
„ A macskának jobb, mint az embereknek (...). Mikor meg akarnak szabadulni az embertől, felmásznak egy fára. Mi esetleg annyit tehetünk, hogy bezárkózunk a vécébe. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: