„ Sokan úgy élik le az életüket, hogy várják, hátha történik valami, valami, ami mindent megváltoztat. Keresik a hatalmat, a szerelmet, vagy a választ a legnagyobb kérdéseikre. Szerintem valójában egy új lehetőséget keresnek. Az utat egy olyan élethez, ahol minden addigi hibájuk semmissé válik, és mindent újrakezdhetnek. Ahol még nem történt semmi rossz, és minden lehetőségük előttük áll. ”
„ Ha nem tudsz változtatni a körülményeken, változtass a hozzájuk való viszonyodon. ”
„ Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni. ”
„
Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -
Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;
Változik a világ: gyengül, ami erős,
És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.
”
„ A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni. ”
„ Az idők változnak, és mi is megváltozunk bennük, mint már a régi rómaiak megállapították. Ugyanezen forrás szerint a változatosság gyönyörködtet. ”
„ Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít. ”
„ Mi magunk változtunk meg, és azt hiszem, a szíved mélyén ezt te is jól tudod. Talán túl sok időt töltöttünk egymástól távol. (...) Bár még mindig szerettük egymást, úgy tűnik, hogy az a mágikus kapocs, amely összekötött bennünket, valahol útközben elveszett. Tudom, hogy mindez csak rossz kifogásnak hangzik, de kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy nem volt szándékomban beleszeretni egy másik férfiba. Hogy is értenéd meg mindezt, ha én magam sem értem, hogyan történt? Nem is várom el tőled, de mivel oly sok mindenen mentünk keresztül együtt, nem hazudhatok neked. A hazugság megsemmisítene mindent, amit megosztottunk egymással, ezt pedig nem akarom, bár tudom, hogy úgy fogod érezni, hűtlenül elhagytalak. (...) Különleges helyre kerültél a szívemben, és örökké ott is maradsz, ahol senki sem pótolhat téged. ”
„ Ne félj megmutatni azt, amid van, hiszen az csak a tiéd. Attól leszel egyedi, megismételhetetlen, az a valami fogja megváltoztatni az életedet, valami olyanná, ami nélkül talán sohasem lehetsz boldog. Megpróbálhatod nélküle, de mindig fogod érezni, hogy az az élet, amit élsz, nem az igazi. ”
„ Ha a világon megszűnne minden szenvedés, ha mindenki mosolyogna és szeretné egymást, legyen akár démon, akár boszorka, de te nem léteznél, akkor az a világ számomra a kénköves pokol legmélyebb bugyra lenne. Ennél nagyobb kínt el sem tudnék képzelni. Azonban ha az egész univerzum sötét lenne, hideg és kegyetlen, de te ott lennél mellettem, már a puszta jelenléted... a létezésed virágzó mennyországgá változtatná azt a világot. ”
„ Ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk, fel kell vennünk az önismeret csizmáját. ”
„ Bizarr dolog az élet: akarsz valamit, és egyre csak vársz rá, de nem akar eljönni. Aztán megtörténik, és az ember semmi másra nem vágyik, csak hogy visszabújhasson abba a pillanatba, ami még a változás előtt volt. ”
„ Amit mi megszokottnak tartunk, az valójában egy újabb lehetőséget, egy újabb kalandot hordoz. És mégsem vesszük észre, hogy minden áldott nap más, mint a többi. A mai napon valahol kincs vár rád. Meglehet, hogy egy röpkén átsuhanó mosoly az. (...) Az élet apró és gigászi csodafüzér. Nincs benne semmi unalmas, mert állandóan változik minden. ”
„
Kétféle tévedés létezik: a becsvágyból és a lustaságból elkövetett tévedés.
Az első a tenni akarás, a cselekvésre való eltökéltség következménye. Ezt a fajta tévedést az információhiány állapotában követjük el, mivel képtelenség előre valamennyi tény birtokában lennünk. Ez a viselkedésmód támogatást érdemel. Bátraké a szerencse.
A második a tétlenség vágyának, a lustaságra való eltökéltségnek a következménye, amikor is félelemből nem vagyunk hajlandóak változtatni egy rossz élethelyzeten, bár az összes tény birtokában vagyunk. Így válik a tanulás élménye halálos kínszenvedéssé, a rossz párkapcsolat pocsék házassággá, az elhibázott munkahelyválasztás pedig életfogytiglani börtönbüntetéssé.
”
„
Mért könnyű? S mért hoz minden évszak
gyümölcsöt? Mert megláttalak
s tudtam, hogy belül is oly szép vagy,
mint kint; szobor, min nem farag
tovább az ember; lény, kin semmit
sem kell már változtatni.
”
„ Való igaz, hogy a végső számvetéskor minden ember egyedül van. Nem számít, hányan veszik körül, lehet bármilyen híres, életének legjelentősebb pillanataiban nagy valószínűséggel magára marad. A születés perce egyszemélyes világ, a halálé szintén. E két legjelentősebb esemény között ott van a könnyek magánya, a változásért vívott harcok, a döntés pillanatai. Ezek azok a helyzetek, amikor az ember pusztán önmagára hagyatkozhat, hiszen senki más nem értheti igazán a könnyeit, a küszködéseit, a döntései mögötti bonyolult okokat. Legtöbbünk élete során lényegében idegen marad még azok számára is, akik őt a legjobban szeretik. ”
„ Ami természetünkben leginkább változatlan, az maga a változásra való képesség. ”
„ Úgy képzelem, hogy a világ beárad a gyermekbe hosszú-hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és mindez leszivárog a tudattalanba. A tudattalan olyan, mint egy leves. Ott fő folyamatosan, és az ember újabb meg újabb élményekkel, impulzusokkal fűszerezi. A pszichológia úgy tartja, hogy tizenhat éves korodra kialakul a személyiséged. Akkorra kiderül, hogy az gulyásleves, bableves vagy húsleves. De ez nem azt jelenti, hogy az már nem változhat. Azt még mindig el lehet sózni, az még mindig lehet ízesebb, még sok minden kerülhet bele. ”
„ Az instabilitás maga az élet, mivel az idők végtelenségéig változtatja a helyzetét, törekedve saját azonosságának megőrzésére. ”
„ Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem. ”
„ A tudás csak üzemanyag; kell hozzá a megértés motorja, hogy hatalommá változtassa. ”
„ Minden nagy jelentőségű változás olyan, mint a halál (...). Csak akkor pillantod meg a túloldalt, ha már odaát vagy. ”
„ Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz. ”
„ A változtatás első három fázisa - a kimondás, az elfogadás és a befogadás - valójában az élet összes területére kisugárzik, mert a kihívásainkat csak így tudjuk jól megoldani. Lehet mindehhez ösztönösen is hozzáállni, de mindebből hiányozni fog a tudatosság. ”
„ Ha megváltoznak az emlékeink, mi is velük változunk. Tulajdonképpen ezért a reményért érdemes hazudni magunknak. (...) S mikor már azt hisszük, megmenekültünk, még mindig velünk fut a tudattalanunk, az a lelki részünk, ami mindent megőriz, amitől szabadulni szeretnénk. ”
„ Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket. ”
„ Az élet elég gazdag ahhoz, hogy ugyanazokkal a személyekkel ne játszassa le több változatát egy helyzetnek, őneki elég személyzete van, hogy itt így, ott úgy bonyolítsa le az eseményt. ”
„ Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (...) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL! ”
„ Senkit nem lehet megváltoztatni. Neked kell megtalálni a magad rendjét, ha valóban rendet akarsz. ”
„ Ha egy férfi szeret egy nőt, párja valósággal ragyog a szerelemtől és a megelégedettségtől. A legtöbb férfi ilyenkor naivan azt hiszi, hogy ez a ragyogás örökké fog tartani. De azt várni egy nőtől, hogy mindig ugyanúgy viselkedjen, olyan, mintha azt várnánk az időjárástól, hogy sose változzon, és örökké süssön a Nap. ”
„ Az ember halhatatlanságát látni az anyag átváltozásában ugyanolyan különc esztelenség, mint ragyogó jövőt jósolni a hegedű tokjának, miután a benn levő drága hangszer eltört és hasznavehetetlenné vált. ”
„ Mindnyájunknak van olyan folt a múltjában, amit megváltoztatna. ”
„ Örökös harcban állhatsz mindenkivel és mindennel: ha épp nem partnered az ellenfél, lehet a társadalom, a szüleid vagy épp a "sors". Az ilyen magatartással rengeteg energiát pazarolsz arra, hogy mindig szemben állsz mindennel. A helyzeted elfogadása még messze nem jelenti azt, hogy nem is változtatsz azon. A döntő az, hogy saját magadat is a helyzet részesének érezd, hogy fogadd el a helyzetet olyannak, amilyen, és ebből az elfogadásból kiindulva próbálj előidézni változást azáltal, hogy te magad némileg (legalább egy kicsit) megváltozol. ”
„ Mit kellene röstellened azon, hogy negyven év után változatlanul bakfisos szenvedéllyel szereted szíved választottját? Hogy piti dolgokon begurulsz, hogy egy pici figyelmetlenség, hangyányi udvariatlanság úgy ki tud borítani, hogy a végletekig felhecceled magad? Hogy szereted az én tompa, süketecske, szórakozott, megvénült apámat? Légy büszke arra, hogy boldog vagy! ”
„ Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- avagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: