Legfrissebb idézetek
„ A legtöbb ember azzal tölti az életét, hogy menekül az elől, amitől fél. ”
„ Ha tetszeni akarunk a nagyúri társaságban, bele kell törődnünk abba, hogy sok mindenre, amit tudunk, oktatni hagyjuk magunkat olyanoktól, akik nem tudják. ”
„ A világon a legrosszabb tárgyaló az az ember, aki ravasznak hiszi magát. ”
„ Minél bölcsebb és jobb egy ember, annál több jót vesz észre az emberekben. ”
„ Kétféle ember él, az igaz, aki azt hiszi, hogy bűnös, és a bűnös, aki azt hiszi, hogy igaz. ”
„ Mindenhol vannak olyanok, akik nem veszik észre vagy nem számít nekik, mekkora fájdalmat okoznak. Igen, zsarnokok mindenhol vannak, de azok a legrosszabbak, akik úgy fúrják be magukat, hogy észre sem vesszük. ”
„ Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tőrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát. ”
„ Az önteltség a leggyógyíthatatlanabb kór, amit az emberi lélek ismer. ”
„ Ha a lényeket vonzónak és jelentőségteljesnek látjuk, ez csak örömöt hozhat, míg ha a hibáikat keressük, szellemi szegénység keletkezik. Akkor állandóan rossz társaságban leszünk, és nehéz lesz képességeinket kibontakoztatni. ”
„ A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen. ”
„ Az ember az egyetlen teremtmény a világon, amely nem akar az lenni, ami. ”
„ Az ember lényege jobban kiderül a szavaiból, mint a látható lényegéből. ”
„ A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne. ”
„ Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot. ”
„ Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé. ”
„ Van-e annál veszélyesebb, mint hogy az embert megértik? Annál is inkább, mivelhogy ez nem létezik. Az embert mindig félreértik. Az ember úgy gondolja, hogy nem magányos. Valójában pedig nagyon is az. ”
„ Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján. ”
„ Valamelyik író, nem emlékszem rá, ki volt, azt mondta, az élet olyan, mint egy Beethoven-szimfónia. A hangos részek a nyilvános szerepléseinket képviselik, a lágyabb futamok pedig a gondolatainkat, a magánszféránkat tükrözik. Én állítom, hogy a legtöbb embernek sikerült egészséges és tisztességes egyensúlyt találnia a kettő között. (...) A te szimfóniádban egy harmadik fajta szólam jelent meg: a hangos futam, amit magadba fojtasz. ”
„ Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk. ”
„ Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek. ”
„ Az emberek lelkéből kiveszett az igazi hit. Hinni akarnak a csodában, de nem tudnak. Megtörtek valahol legbelül. ”
„ Senki sem azonos látszatainak összegével. ”
„ Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják. ”
„ Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud. ”
„ Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését. ”
„ A beszédes, nyílt ember mindig fél a hallgatag, zárkózott embertől, mindig tökéletlennek érzi magát képzelt tökéletessége előtt. ”
„ Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna. ”
„ Egy műalkotás értelmezése legalább annyira vallhat a mű értelmezőjéről, mint magáról az alkotójáról. ”
„ Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek. ”
„ Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való, és az ember teremtésekor abban lelte kedvét, hogy éppoly különbözőnek alkossa meg az emberi hajlamokat, mint az arcokat, nincs hát miért ámulnunk inkább azon, milyen sokfélék a gusztusok, mint azon, milyen sokfélék vonásaink. ”
„ Ezt a világot nem az atombomba fogja elpusztítani, akármit is írnak az újságok, hanem a nevetségesség, a banalitás, és az a megátalkodott szokás, hogy mindenből viccet csinálunk, méghozzá rossz viccet. ”
„ És rettegjünk attól az időtől, amikor az ember nem akar többé szenvedni és meghalni egy gondolatért, mert ez az egyetlen tulajdonság különbözteti meg az embert minden mástól a világegyetemben. ”
„ Vannak aztán mások, akik elsüllyednek, elmerülnek a közös pocsolyában, de mire felemelkednek, megtalálják igazi énjüket, jobban magukra találnak, mint valaha; ez azért van, mert megszabadulnak minden kicsinyes hiúságtól, de helyette a század és az ezred dicsfényében tündökölnek. Ha le tudsz merülni ilyen mélyre, utána olyan magasságba emelkedhetsz, hogy el se tudnád képzelni; akkor megismered a legszentebb örömet, és majdnem úgy érzed magad, mint a mennybéli angyalok társaságában. Akkor felismered az értéket olyan emberekben is, akik nem tudják kifejezni magukat. De előbb jó mélyre kell ereszkedned, hogy mindezt megtanuld. ”
„ Mit értenek legtöbben azon, hogy fiatal? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... A fiatalság sebezhető! ”
„ A többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: "túl naiv". ”