„ Egyszerűen nem hiszek benne, hogy valaha is találkozom majd a tökéletes jelölttel és összeházasodunk. (...) A kapcsolatok annyira intenzívek. Ha az ember hisz a szerelemben, szükségképpen csalódni fog. Senkiben sem lehet meghízni. Az emberek olyan romlottak manapság. ”
„ Történelmileg nem volt régen, amikor keresztény papok máglyán égettek embereket, ha azok nem hitték, hogy a bor vérré válik, ha egy pap imádkozik felette, és hogy a Föld a világegyetem mozdíthatatlan középpontja, vagy (...) amikor embereket korbácsoltak, orrokat és füleket vágtak le házasságon kívüli szexért (...). Egyes muzulmán országokban a paráznaságot mai napig halálra kövezéssel büntetik - ha még mindig a papok vezetnék az egykor keresztény világot, mitől lenne másképp? ”
„ A jó házastársak képezik alapját a család és az állam felvirágzásának. Jó viszonyban élve egymás között, kétszeres munkabírást fejt ki mindegyik fél, a munka pedig a jó egészség fenntartója és az anyagi jólét megalapítója. ”
„ Ha azt látom, hogy sok házasság felbomlik, hogy a házastársak nem élnek szépen, szeretetben együtt, akkor nem a házasság intézményét kell elvetnem, hanem azt kell megállapítanom, hogy sajnos sokan naivan, vakon, túl gyorsan rámentek a fekete pályára, és emiatt kisodródtak, összetörték magukat. Nem a pálya rossz, egyszerűen nem tudnak bánni a felmerülő nehézségekkel. ”
„ Nekem pihenés, ha két végéről égetem a gyertyát. Nemcsak az öröm éget. Hanem a szakadatlan munka, a szakadatlan házasság vagy a szakadatlan vágy. ”
„ A szerelmet a házasságban ki kell kapcsolni... a házasságban valami másra van szükség, nem szerelemre... nem is tudom, mi a szerelem. Az hamar elmúlik, ellenben az élet folyik. ”
„ A házasság egy olyan oázis, amelyet a beszélgetés patakja éltet. ”
„ Szabadon értelmezhetjük és újraértelmezhetjük az életünk eseményeit. Tekinthetünk úgy az első, válásban végződő házasságunkra, mint "kudarcra", vagy nézhetünk rá úgy is, mint ami lehetővé tette azokat a változásokat, melyek kritikusak a jövőbeli boldogságunk szempontjából. ”
„ A szerelmet a földöntúlról hozza magával az ember, ezért nevezik szentnek ezt az érzelmet. Bizony a földön csodaszámba megy az, ha valaki biztosan rátalál a párjára. Az igazira, akivel lelkében és testében ugyanegy, akiket, a példaszó szerint, egymásnak teremtett a nagy természet. Ezért olyan kevés a boldog házasság. Ezért jár az emberek legnagyobb része szerelem nélkül végig a világon. Szerelem! Az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik. ”
„ A jó házasság titka: nem érdeklődünk a férjünk üzleti ügyei iránt. ”
„ Amikor a szerelem elillan egy házasságból, a gyerekek jelentik a maltert a téglák között. Ha a gyerekek elmennek, a téglák csak úgy hevernek egymáson. S amikor a gyerekek meghalnak, minden elenyészik. ”
„ Egyetlen házasság sem boldog, miután megkötik. Csak ha előtte gondolunk rá, akkor tűnik boldognak. ”
„ A házasság egy mozaik amit a pároddal építesz: milliónyi apró pillanattal alkotsz meg egy történetet. ”
„ A szerelemre nincs szükség a házasságban, vonzalom ez és gyengédség; nem mennykőcsapás, álmatlanság, féltékenység, oktalan gyanakvás, elviselhetetlen uralkodni vágyás és mindazok az egészségtelen és ostoba dolgok, amelyeket regényeitek szerelemnek neveznek. ”
„ Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért. ”
„ Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sűrített idő és tér, amely folyton változik. ”
„ A házasságra nincs garancia. Ha mégis arra van szükséged, élj együtt inkább egy akkumulátorral. ”
„ A házasság misztériumának a legdurvább arculcsapása a számítás. ”
„ Úgy vagyunk mi otthon egy fedél alatt, mint az ellenségek. Hazug látszat, csalás ez a mi házasságunk már régen. Porhintés a világ szemébe. De nekem nem kell tovább ez a hazugság. Elválok. ”
„ Az emberek képtelenek felfogni, hogy a szerelem tényleg vak. Azt hiszik, lelki társra leltek a szerelmesükben. Lerázzák magukról az egyedüllét embertelenségét, és már ketten vannak az egész világgal szemben. Így aztán összeházasodnak, és mi történik? Egy idő után átnéznek az asztal fölött a reggelinél, és egy vadidegent látnak. ”
„ Végül is meddig él egy kapcsolat? Házasság vagy barátság - mindegy. (...) Ameddig úton vannak. Amíg még tartanak valahonnét valahová. Amikor már csak önmagukat ismétlik, végszavaik vannak, monológok hangzanak el, amelyek a beszélgetést helyettesítik, akkor véget ért. ”
„ A házasság kiváló iskola, de én még nem vagyok iskolaérett. ”
„ Szerelem, mi is az a szerelem? Szerintem a szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni. Szerelem az, hogy megérted a másikat, szereted őt, és jóban-rosszban együtt vagy vele. Ebbe beletartozik a testi szerelem is, megosztozol valakivel, adsz neki és kapsz tőle, akár házasok vagytok, akár nem, akár lesz gyereketek, akár nem. Hogy a tisztességed megőrzöd-e vagy sem, egyáltalán nem számít, ha tudod, hogy valaki a halálodig melletted áll, valaki, aki téged megért, és akin senkivel sem kell megosztoznod! ”
„ Házasodjunk össze! És gyereket is akarok. És veled akarok megöregedni. Veszekedni. Elviselni egymást. Szeretni. Ott akarok lenni melletted, ha gyötörnek éjszaka az emlékeid és szükséged van rám. És felébredni reggel az emlékeimmel, és olyasvalakivel megosztani, aki nem fordul el tőlem azért, mert azt hiszi, hogy az élet csupa napsütés. Olyan társ kell, aki nem fél, hogy a végsőkig próbára tegyen. ”
„ Sokan beleesünk abba a hibába, hogy hanyatló kapcsolatunkért a párunkat hibáztatjuk. Pedig ha ráébredünk, hogy a másik csak egy tükör, és megértjük, mi az, amiben változnunk kellene, a házasság nem csapda lesz, hanem lehetőség a fejlődésre. ”
„ A házasság legfeljebb az elején magától szép. Ez nem azt jelenti, hogy később szükségképpen elromlik, hanem azt, hogy a tartós boldogságért sok erőfeszítést kell tenni. ”
„ Soha nem éreztem még azelőtt, hogy az ember a házasságban is ilyen nyomasztóan magányos lehet. ”
„ Imádok házas ember lenni. Hosszú ideig éltem egyedül, aztán nagyon megelégeltem, hogy nekem kell befejeznem a saját mondataimat. ”
„ Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes, de a házasság az alkalmazkodásról szól. Életetek hátralévő részét azzal fogjátok tölteni, hogy megismerjétek egymást, viták pedig bármikor előfordulhatnak. A házasságban éppen az a csodálatos, hogy ha tényleg a megfelelő társat választottátok, és szeretitek egymást, akkor együtt minden nehézséget le tudtok küzdeni. ”
„ Ha nem is beszélgettünk az életünket érintő legfontosabb dolgokról, de legalább röhögni tudtunk együtt. Nem kevés ez egy házassághoz, de biztosan tudhatóan nem elég. ”
„ Ha két fiatal a fejébe veszi, hogy összeházasodik, biztosak lehetnek abban, hogy kitartással elérik céljukat, legyenek bármilyen szegények, bármilyen meggondolatlanok, s legyen mégoly valószínűtlen, hogy éppen egymásra van szükségük a tökéletes boldogsághoz. ”
„ Ha kíváncsi vagy, mi is a szerelem, ha kíváncsi vagy, mit is jelent valójában nőnek és férfinak lenni, ha tudni akarod, miért vagy épp miért nem működnek a házasságok, meg kell értened a személyiséged és az általad boldogságnak nevezett érzés kialakulását. Az már csak hab a tortán, hogy ha tisztába kerülsz az egód "boldogságteremtő" mechanizmusával, el fog oszlani a lelkedben és a magánéletedben forrongó zűrzavar. ”
„ A házasság nem képgyűjtemény, nem album régi emlékekből. Élő kapcsolat kell, az kell, hogy ha egymásra néznek, forró vágyak szaladjanak végig a testükön, az kell, hogy be tudják fejezni egymás elkezdett félmondatát, hogy szavak nélkül értsék meg, mi fáj a másiknak, mikor kíván egy percnyi csendet, mikor kíván egy puha simogatást. ”
„ Házasság: kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk. ”
„ A házasság két ellentétes ember szövetsége: az egyik mindig elfeledkezik a születésnapokról, a másik sosem. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: